Magyarországon évente 30 gyermek hal meg gyermekbántalmazás következtében. Előző cikkemben ennek csak a jogi megközelítéséről írtam, de talán ettől is fontosabb kérdés, hogyan ismerhetjük fel, ha egy gyermeket bántalmaznak.

A cikk anyagának alapját a Gyermekbántalmazás.hu oldalon található anyagok adják.

A gyermekbántalmazás formái

Elhanyagolás

• Fizikális
• Orvosi ellátás elégtelensége; Ennek következménye lehet akár fejlődésbeli elmaradás, de legtöbbször súlyos betegségek megléte jellemzi
• Fizikai szükségletek kielégítésének elégtelensége; Ennek következtében a gyermek fáradékonnyá válik, romlanak a fogai, elmarad a szomatikus és idegrendszeri fejlődésben.
• Elégtelen felügyelet; Ilyenek a háztartási, égési balesetek, fulladások mérgezések stb.; Ezek a károsodások sokszor maradandóak, de akár halálhoz is vezethetnek.
• Érzelmi
• A gyermek érzelmeinek, kötődési igényének durva mellőzése, elhanyagolása
• A gyermek jelenlétében támadó, erőszakos, agresszív viselkedés.

Az érzelmi elhanyagolás következtében a gyermekek többsége egykedvű, közömbös lesz a világ felé. Önértékelésük alacsony, nehezen kommunikálnak, de tanulásbeli és érzelmi fejlődésük is elmarad a kortársaktól. Serdülőkorban sokszor átcsapnak ennek ellentétébe, és agresszívvá válnak, önpusztító életet élnek.

• Oktatási-nevelésbeli
• Iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása
• Szellemi fejlődés támogatásának hiánya
• Speciális képzési, fejlesztési készségek elhanyagolása

Az elhanyagolás felismerése az alábbiak mentén lehetséges:

Alvászavarok; Regresszív (életkorától fejletlenebb, gyermekibb) vagy épp koraérett viselkedés; Depresszív jegyek megjelenése, Öngyilkossági késztetés; Kiüresedés, közömbössé válás; Figyelmi-koncentrálási nehézségek; Iskolai teljesítmény hanyatlása; Szociális nehézségek pl. kapcsolatépítési nehézségek; Feltűnően készséges vagy agresszív viselkedés; Túlzott félelem bizonyos személyektől, helyzetektől; Bizalmatlanság még a hozzá közelállókkal szemben is;

Abúzus (Sérülés, fájdalom okozása gyermeknek; Lehet családon belül vagy kívül is)

• Fizikai
• Fizikai sérülést okozó bánásmód (verés, ütés, rúgás, harapás stb.)
• Olyan dolgozásra kényszerítés, mely elmarad a gyermek életkori és fizikai fejlettségétől
• Münchausen by proxy szindróma; A gyermek betegségeit maga a gondozó-általában az anya okozza.

A gyermeket fizikailag bántalmazó felnőtt viselkedésére az alábbiak jellemzőek:

Sokszor indokolatlanul ingerült, dühös, ellenséges; Könnyen ellentmondásba keveredik önmagával; Sokat kritizálja a gyermeket; Kevésbé aggódik; Későn fordul orvoshoz, és sokszor megtagadja a további vizsgálatokat.

A fizikai bántalmazás jelei: általában orvosilag diagnosztizálhatóak. Ilyenek a bordatörés, csonttörés, ütésnyomok, szándékos égési sérülések; zúzódások; fojtogatás nyomai; hasonló sérülések túl gyakori előfordulása; a gyermek másképp számol be a sérülésről mint a szülő stb.

• Érzelmi
• Súlyos érzelmi, magatartásbeli és mentális zavart okozó bánásmód.
• Ellenséges szülő; bizarr büntetések; állandó kritizálás; mellőzés; megszégyenítés; megfélemlítés; izolálás stb.
• Szexuális
• A gyermek bevonása a felnőtt szexuális magatartásába nézőként vagy résztvevőként
• Önkielégítés, magamutogatás a gyermek előtt; a gyermek simogatása, történetek mesélése; Aktusra kényszerítés stb.

 A szexuális zaklatás tünetei:

Ismeretlen eredetű vérzés, váladékozás; begyulladt, sérült genitáliák; visszatérő húgyúti fertőzések; alhasi fájdalmak; alvás- és étvágyzavar; illetlen szexuális játékok, a genitáliák mutogatása; később akár öngyilkossági kísérletek, prostitúció…

Könnyebben válik egy gyermek bántalmazottá, ha:

• Szülei is bántalmazottak voltak
• A családban alkohol-, drogproblémák és pszichiátriai betegségek is jelen vannak
• A család szerkezete zárt, kevés a kapcsolatuk a külvilággal és családon belül is kommunikációs nehézségek vannak
• Jelenlegi élethelyzetükre jellemző a szegénység, munkanélküliség, kimerültség stb.
• A szülő-gyermek kapcsolat a kezdetektől fogva terhelt, nem illenek össze
• Fogyatékos a gyermek

A gyermekbántalmazás pszichés következményei

• A gyermek visszahúzódóvá, zárkózottá válik
• Hajlamos a depresszióra, de akár öngyilkossági késztetései is lehetnek
• Alkalmazkodási és beilleszkedési zavarai vannak
• Alacsony önértékelésű, szorongó, bizalmatlan
• Csökken az iskolai teljesítménye (ez fontos és kézzel fogható jele a problémáknak!)
• Későbbiekben személyiségzavart is diagnosztizálhatnak nála
• Serdülőkorban átcsaphat agresszív, deviáns viselkedésbe (drogfogyasztás, bűnözés stb.)

 A probléma megelőzésében fontos a családok segítése, a szülői szerep tanítása és a környezet érzékenyítése a problémára.

Ha felmerül a gyanú, hogy egy gyermeket bántalmaznak, érdemes először a gyermek iskolájában érdeklődni, miként viselkedik ott, milyenek a tanulmányi eredményei. Szólhatunk azonban a rendőrségnek, a családsegítőnek vagy a gyermekvédelemnek is. A lényeg, hogy valamilyen formában jelezzünk, mert a bántalmazott gyermek jó eséllyel nem fog! Ő ugyanis meg van félemlítve, és bármilyen bizarr is, de kötődik a bántalmazóhoz…

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Ha egy kisgyermek valamilyen okból kifolyólag visszatartja a székletét, az első és legfontosabb dolog, hogy nem szabad őt állandóan a kakálással frusztrálni. Ne kérdezgessük, hogy kakilt-e már és főleg ne szégyenítsük meg ezzel.

kép: bestwayguides.com

Elkezdődött a nyár. Ez egyben kiváló alkalom a szobatisztaság megtanulásához. Egy kisgyermek életében (hozzávetőlegesen) 2 éves kor körül eljön annak az ideje, amikor elhagyja a pelenkát. Nagy dolog ez, főleg azért, mert a széklet- és vizelet visszatartás az első olyan dolgok között van, melyeket önállóan kontrollál. Ennek is megvannak azonban a fortélyai, és mint oly sok minden más esetben, itt is akadhatnak nehézségek.

Miről is szól (még) a szobatisztaság kérdése?

A higiéniai szemponton túl a szobatisztaság szól az önkontrollról és a szociális érettségről is. Mit is értünk ez alatt? Két-két és fél éves korára egy kisgyermek értelmi fejlődése eljut abba a fázisba, amikor már kialakul az éntudata, beszédében is elkezd személyes névmásokat használni, dacos viselkedésével feszegeti a határokat. Ennek az öntudatra ébredésnek a része, hogy kontrollálni tudja saját testi működéseit.

Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint a 2-3 éves életkort az autonómia illetve a kétségbeesés krízise jellemzi. A legfontosabb feladat ebben az életszakaszban az önállóan kontrollált széklet- és vizeletürítés megtanulása. Ha nyugodt feltételek mellett, megértően kezeli a család ezt a helyzetet, a gyermek megtapasztalhatja az autonómia érzését, hogy képes valamit önállóan véghezvinni. Ellenkező esetben kétségbeesik. Pszichológiai értelemben véve el lehet akadni már ebben a korai életszakaszban is. Bonyolult folyamat, és itt most nem is célom kifejteni, de különböző pszichés megbetegedéseknek, mint pl. a kényszerbetegségek táptalaja az ebben az életkorban elszenvedett trauma.

Összességében tehát szobatisztának lenni a higiéniai szempontokon túl is óriási nagy lépés a fejlődésben. Jöjjön most néhány bevált praktika az elkezdéséhez.

Az előkészület:

• Szerezzük be a szükséges kellékeket! (bili, gumilepedő, WC magasító stb.)
• Fontos a szülői hozzáállás! Erre nemcsak a gyermek készül fel lelkileg, hanem a szülő is. Gondoljon csak bele, eleinte mennyi energiát igényel majd Öntől a kezdés. Ágyneműmosás, ruhamosás, kellő figyelem és készenlét, ha jelez a gyermek.
• Ha egy mód van rá, válasszon egy nyugodt periódust a kezdéshez! Vagyis ne a költözés kellős közepén vagy épp a testvér születése körüli időben álljunk neki a nagy feladatnak.
• A gyermek felkészítése is fontos! Jobb, ha úgy értelmezzük számára a helyzetet, hogy ez az ő naggyá válásának a része. Milyen klassz dolog is, ha neki már nem kell pelenkát hordani mint a kisbabáknak.

Magát a szoktatást érdemes nyáron elkezdeni. Ilyenkor általában nyugodtabbak a körülmények, és az időjárásnak köszönhetően a kertben is lehet csupaszon a „fákat öntözni”. Mint már említettem, érdemes elmagyarázni a gyermeknek, miről is van szó. Erre léteznek különböző tanmesék. Az egyik ilyen az „icike picike őrpont” a fejben. A mese lényege, hogy minden ember fejében lakik egy „icike picike pont”, aki irányítja a testünket. Amikor jön az éjszaka, a testünk lepihen, kikapcsol, egyedül csak az „icike picike pont” marad ébren, és őrködik. Az ő feladata szólni, a testnek, ha ki kell menni pisilni. Kisbabák esetében még nem képes egész éjszaka virrasztani az „icike picike pont”, így nekik pelenkára van szükségük. A gyermek viszont már nagy, és egy ilyen mesén keresztül meg lehet vele értetni, miről is szól valójában a szobatisztaság kérdése. Sőt arra is meg lehet kérni, hogy mondja meg a saját „icike picike pontjának”, hogy ébressze fel, ha ki kell menni a mosdóba. Érdemes persze a történetet kiszínezni, és többször is elmesélni. Ha lélekben felkészült rá a gyermek és a körülmények is adottak, feltehetően rövid időn belül elhagyható a pelenka.

Fontos tudni,

• hogy az éjszakai szobatisztaság általában kicsit később következik be mint a nappali.
• hogy ha mégis becsurran egyszer-egyszer, nem szabad feladni!
• hogy még véletlenül se szégyenítsük meg a gyermeket, ha mégis bepisil, bekakál.
• hogy még évekkel később is, ha éri őt valamilyen trauma (pl. haláleset, költözés, kistestvér születése) elkezdhet újra bepisilni. Ezt a szakma nem-organikus secunder enurézisnek nevezi, ami azt jelenti, hogy a gyermek egyszer már volt hosszabb ideig szobatiszta, de most valamilyen nem szervi megbetegedésből kifolyólag ismét bepisil. Ilyen esetekben érdemes pszichológushoz fordulni, hogy a háttérben meghúzódó problémákat kiderítsék.

További érdekesség még a témával kapcsolatban, hogy létezik az ún. EC (Elimination Communication) az ürítési igények kommunikációja. A babák jelzéseinek a figyelésével már néhány hetes korban levehető a pelenka. A vélemények ezzel kapcsolatban ugyan megoszlanak, de érdemes tudni róla.

Ha van tapasztalata, vagy olyan ötlete, ami bevált, írja meg kommentben. Ha tanácsra van szüksége, az andrea.bojti(kukac)gmail.com címen, vagy a blog Facebbok oldalán is írhat.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása:larainydays.blogspot.com

Manapság talán már nem ritka, ha azt halljuk, az apuka marad otthon GYED-en a kisbabával. A hagyományos családmodellel szakító családokra egyesek furcsán néznek, mások támogatják ezt a lehetőséget. Az anyagi megfontolásokon túl azzal is érdemes foglalkozni, milyen hatással van a női-férfi szerepekre és a gyermekre, ha az édesapa marad otthon.

A törvény úgy rendelkezik, hogy a terhességi Gyermekágyi Segély (TGYÁS) lejárta után az édesapa is igényelheti a GYED-et a gyermek 2 éves koráig. Két feltétel adott. Az egyik, hogy a kérelmet megelőző két évben legalább 365 napon biztosított legyen, illetve a kérvény beadásának időpontjában is fennálljon a biztosított státusz. Vagyis jogi értelemben nincs akadálya, hogy az apuka menjen GYED-re.

Felcserélt szerepek?

Előre bocsátom, ebben a témában az én nézetem kifejezetten liberálisak. A hagyományos és az alternatív családmodellek mellet is lehet pro és kontra érvelni. A hagyományos családmodellben élő családoknál a férfi feladata az anyagi biztonság megteremtése, a nő szerepe a család összetartása, a gyermeknevelés és gondoskodás. Ez a XXI. században egyre inkább megdőlni látszik. A nők kiléptek a munkaerő piacra, a gyermekek hamar intézményes nevelésbe kerülnek, és a férfiak is egyre többet kiveszik a részüket a háztartás körüli munkákból. A házasságok közel 40%-a válással végződik, sokan élnek mozaikcsaládban, még többen pedig egyedül nevelik gyermekeiket. Néhány országban már legálisan összeházasodhatnak a homoszexuális párok. A fejlett orvosi technikának köszönhetően pedig ma már úgy születnek gyermekek, hogy az anyába egy idegen nő megtermékenyített petesejtjét ültetik be. Ilyen kontextusba ágyazva a kérdést már önmagában a férfi-női szerep fogalma is nehezen definiálható. A felcserélt szerepekről nem is beszélve.

Mi a teendője egy apának, ha ő marad otthon?

Ugyanaz mint az édesanyának. A szoptatás befejezése után már ő is el tudja látni a gyermek körüli teendőket. Etesse, altassa, tegye tisztába, fürdesse, játsszon vele stb. A gyermek számára fontos, hogy kommunikáljanak vele, legyen kihez odabújni, vagyis biztosított legyen számára a fejlődéséhez optimális otthoni környezet. Az édesapa megtapasztalhatja, mennyi munkát igényel egy kisbaba és a háztartás vezetése. Így jobban értékelni tudja a „női feladatokat”, és ugyanígy fordítva. Az édesanya is átélheti, milyen érzés az, amikor nem ő van a kicsivel, sőt néha ki is szorul a gyermek körüli mindennapokból. A baba számára azt gondolom az egyik legnagyobb nyereség az apával való elmélyült kapcsolat. Ha az édesapa elérhető távolságra van, sokkal könnyebben alakít ki biztonságos kötődést vele is.

Összességében mégis azt látom, az esetek többségében anyagi megfontolás miatt marad otthon inkább az apuka. Ez persze általában ellenérzéseket szül. Ha nem saját döntése egy férfinak, nehezebb elfogadnia a női szerepet. De ha az élet úgy hozza, hogy neki kell otthon maradnia, jobb a liberális szemüvegen keresztül szemlélni a helyzetet, és felfedezni annak előnyeit. Egy biztos, ha szeretik a gyermeket, és biztonságban van, abból baja nem származhat! Sőt!

Ön mit gondol arról, ha az apuka marad otthon GYED-en? Elítéli? Támogatja? Vannak tapasztalatai? Írja meg kommentben vagy a blog Facebook oldalán!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

További cikkek a témával kapcsolatban:

A család a XXI. században

Apa csak egy van!?

Kép forrása: positiveparentingblog.wordpress.com

Rossz evő a gyermeke? A zöldségeket soha nem eszi meg? Az evés a legnagyobb tortúra számára? Vagy éppenséggel korlátlanul eszi a chipset és a csokit? Higgye el, ezzel nincs egyedül! A megfelelő étkezési szokások kialakítása sokszor inkább művészet, mint magától értetődő kérdés. De a gyerek hozzáállása sem mindegy…

Önnek voltak előzetes aggodalmai az etetéssel kapcsolatban?

A probléma megközelítését én már e gyermektervezésnél kezdeném. Egy leendő kismamának általában egészen konkrét elképzelései vannak, hogyan szeretné gyermekét nevelni, mi az a hiba, amibe ő soha nem akar beleesni. Sokak azt is meg tudják konkrétan fogalmazni, mitől tartanak leginkább a gyermek körüli teendők közül. Az egyik ilyen gyakori félelem a szülőkben az etetés körül alakul ki. Éppen ezért egy problémás evő kisgyermek szoptatási szokásait is érdemes végiggondolni. Sokszor a nehézségek már akkor megjelennek. Tipikus példa, ha nincs teje az anyának, ez szorongással töltheti el, és a későbbiekben több stresszt jelent számára az etetés. Ez pedig egy ördögi kör. A kisgyermekek ugyanis idővel könnyen ráéreznek, mi az a pont, amivel a leginkább képesek anyjukat sakkban tartani, ami úgymond az anya legérzékenyebb pontja. És ez nemcsak az etetéssel van így. Ugyanígy problémát jelenthet a kakálás, a testvérféltékenység vagy az önállóság. Attól függ, ki mire érzékenyebb. Persze ez önmagában nem adhat magyarázatot egy rosszul evő 10 éves gyermek problémájára, de ha végiggondolja a helyzetet ebből a szempontból, hátha talál valamiféle kapaszkodót. Pszichológusként fontosnak tartom, hogy a szülő is végiggondolja, milyen folyamatok játszódhatnak le az életükben. Sokszor az eddig káosznak hitt helyzetben megláthatjuk a rendszert, és ez már önmagában megnyugtató. Ha a szülő ezt átéli, a gyermek is érezni fogja, hogy már nem annyira feszült helyzet az evés. Az pedig már egy külön önismereti kérdés, vajon egy anyának miért pont az etetéssel kapcsolatban vannak aggodalmai?

Egy másik aspektus: Az étkezés mint szociális tevékenység

Az étkezési szokások kialakításakor fontos definiálni, milyen célból is étkezünk. A rendszeres, lehetőleg napi ötszöri, minőségi evés gondoskodik a szervezet megfelelő tápanyag ellátásáról. Mindezek mellet pedig az étkezés társadalmi normákhoz kötött szociális tevékenység is. Ideális esetben a családok együtt étkeznek, a barátok egy evéssel egybekötött társasági eseményen találkoznak egymással, az iskolások a menzán közösségben ebédelnek, és még sorolhatnám. Régen elcsépelt közhely, hogy a mai felgyorsult világban az étkezés kezdi elveszteni a rituáléját, és az élelmiszeripar fejlődésének köszönhetően a mesterségesen felturbózott ételeket az utcán fogyasztjuk. De tény sajnos! Ezen hatások kivédése pedig leginkább nevelés kérdése. Ebben a kérdésben is, mint oly minden más nevelési kérdésben, a példamutatás a legcélravezetőbb. Ha a szülő is megadja a módját az étkezésnek, nem eszi az édességet és a csipszet nyakra főre, a gyermeknek eszébe sem jut, hogy ilyet lehetne egyáltalán csinálni. Ugyanígy a csoki nem lehet jutalom. Ésszerű keretek között az étkezés része az édességevés is. Ha a nassolni valót jutalmazásnak tekinti a gyermek, később könnyen jutalmazhatja magát sűrűbben, ha már meglesznek hozzá az erőforrásai. Így lesz a csokoládéból dugicsoki, a felnőtt embert pedig, ha stressz éri, ezzel jutalmazza/nyugtatja meg magát.

A túlevés, a nassolás, az erőltetett étkezés, a túlmisztifikált egészséges életmódra nevelés, az evés mint jutalmazás stb. egyenes úton vezetnek az elhízáshoz, kóros soványsághoz vagy akár egyéb étkezéssel kapcsolatos pszichiátriai megbetegedéshez. És akkor a helytelen táplálkozásból fakadó elhízás vagy kóros soványság szociális vonatkozásairól már ne is beszéljünk. Vajon hány kisgyereket csúfolnak nap mint nap a túlsúlya miatt? És vajon hányszor folytja emiatt bánatát csoki evésbe?

 Az étkezéssel kapcsolatban számos aspektust lehet még tárgyalni gyermekpszichológiai szempontból, de most ezt a kettőt vettem alapul. A nem evésnek, a rosszul evésnek mindig utána kell járni. Ennek első útja a probléma felismerése és kimondása. Ezután lehet csak a nem evés alakulásának dinamikáját megfogni. Az pedig, hogy a továbbiakban szükség van-e szakember segítségére, egyéni megítélés kérdése. A szülő már akkor jó úton jár, ha megfogalmazza ezzel kapcsolatos gondjait. Ha kérdése van, írhat E-mailt az andrea.bojti@gmail.com címre vagy a blog Facebook oldalán!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon! 

Ez a gyerek kezelhetetlen. Hiperaktív. Nem lehet mit tenni. Sokszor hallom ezt a lesajnáló, reménytelen mondatot a szülőktől, ha gyermekük természetéről kérdezem őket.  Én ezt rendszerint kétkedve fogadom. Olyan sok közhely van már a témával kapcsolatban, és annyira bekerült a hétköznapi szóhasználatba, hogy sokszor félreértik, “félrediagnosztizálják” a gyereket.

Szeretném először tisztázni a fogalmakat. A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO-10) rögzíti a diagnosztikai kritériumokat. A BNO F90-98-as csoportjába tartoznak a viselkedés és az érzelmi-hangulati élet rendszerint gyermekkorban vagy serdülőkorban jelentkező zavarai. Ide tartoznak a hiperkinetikus és a különböző magatartászavarok.  (A magatartászavarokról most nem esik szó.)

Hiperkinetikus zavarok

(angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul Hiperkinetikus zavar)

A hiperkinetikus zavart az alábbiak jellemzik: korai kezdet; túlzott aktivitás; szegényesen szervezett viselkedés; kifejezett figyelmetlenség és a kitartás hiánya a feladatok elvégzésében; amely minden helyzetben tartósan jelentkezik.  A zavar központi problémája a túlzott aktivitáson túl a figyelmetlenség. A hiperkinetikus gyermekek gondatlanok, balesetre hajlamosak, fegyelmezési nehézségekkel küzdenek. Népszerűtlenek a gyerekek között és könnyen izolálódnak. Zajosak, izegnek-mozognak, szociális helyzetben gátlástalanok.

Alcsoportjai: Az aktivitás és a figyelem zavarai; Hiperkinetikus magatartászavar; Egyéb hiperkinetikus zavar; Nem meghatározott hiperkinetikus zavar

A diagnózist akkor állíthatjuk fel, ha a figyelem hiányából, elégtelenségéből, a motoros nyugtalanságból és impulzivitásból származó tünetek sokkal súlyosabbak annál, mint amit a gyermek életkora vagy fejlődési szintje szerint még elfogadhatónak tarthatnánk. Fontos szempont, hogy különböző helyzetekben, nem csak otthon, hanem az óvodában, iskolában is így viselkedik és rendszerint már 7 éves kora előtt beilleszkedési nehézségei vannak.

Ha mindezek együttesen fennállnak, akkor lehet megalapozott a diagnózis, melyet szakértői bizottság, gyermekpszichiáter állíthat fel.

Akkor most hiperaktív vagy nem?

Nem hiperaktív akkor, ha:

• Csak otthon vagy csak az óvodában/iskolában viselkedik így
• Ha a kedvenc tevékenységei továbbra is hosszabb időre lekötik
• Ha csak egy ideje viselkedik így, és oka van annak
• Ha a serdülőkori lázadás része stb.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a pontos diagnózis felállítása, ha a hiperaktivitásról van szó. Nem szeretem, ha felelőtlenül dobálóznak ezzel a szóval. Gondolják végig, miért viselkedhet így egy gyerek. Ha vélhetően van valamilyen oka rá, már nem betegségről beszélünk. Ha a gyerek pl. azért babrál és nyugtalan az órán, mert neki nehezebben kanyarodik az „a” betű, inkább részképesség probléma lehet a háttérben. Ha trauma érte és arra reagál így, megint másként kell kezelni az ügyet. Vagyis vigyázzunk! Ne bélyegezzük meg őt ezzel!

Ha beigazolódik a diagnózis

Ha valóban fennáll a hiperkinetikus zavar diagnózisa, megkezdhetjük a pszichoterápiát. Ennek első és egyben legfontosabb lépése a pszichoedukáció. A szülőknek, a pedagógusoknak és a gyermeknek is meg kell érteni ezt a betegséget. Tudni kell mik a lehetséges okai, milyen a természete, mi a várható kimenetel.  Az enyhébb tünetek nevelési tényezőkkel és bizonyos környezetbeli változásokkal jól befolyásolhatóak. A hiperkinetikus gyermek számára segítség például, ha biztosítjuk a megfelelő mozgást és változatosságot a tartós figyelmet igénylő feladatok elvégzése közben is. Az is sokat segít, ha következetesek vagyunk a szabályok betartásában és jól strukturált helyzetet teremtünk a tanuláshoz vagy egyéb feladatvégzéshez. Fontos tudnia a szülőnek, hogy a kívánatos viselkedést pozitív visszajelzésekkel erősítse meg, míg a nem kívánatosakat inkább hagyja figyelmen kívül. Könnyen előállhat ugyanis az a paradox helyzet, hogy a helytelen viselkedést a figyelem odafordulásával, szidalmakkal felerősíthetjük.

Mi ebből a tanulság? Ne dobálózzunk meggondolatlanul a hiperaktivitás jelzővel! Ez egy pszichiátriai kórkép. Ha végiggondolja gyermeke viselkedését, és komolyan felmerül Önben, hogy gyermeke hiperaktív, keressen fel egy szakembert! Ma már számos modern terápiás eszköz áll rendelkezésünkre a gyógyításhoz.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!