Gyermekünk rajzait nézegetve sokszor szeretnénk megfejteni, vajon mit is akart kifejezni vele. Erőteljes firkák, lágy vonalak, sötét színek, véres jelenetek…Jelentenek ezek egyáltalán bármit is? Kell-e aggódni, ha a gyerek kedvenc színe a fekete?

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem érdemes önjelölt gyermekrajz elemzőnek felcsapni! A gyermekrajzok diagnosztikai szempontú értékelése a pszichológiai területe. Egy szakmabeli pedig pontosan tudja, hogy önmagában egy rajznak nem lehet diagnosztikai jelentőséget tulajdonítani. Minden esetben a gyermek aktuális élethelyzetét, a problémát, a családi kapcsolatokat megismerve, valamint más diagnosztikai teszteket is alkalmazva illeszthetünk be egy rajzot a kontextusba és tulajdoníthatunk bárminek is jelentést. Általánosságban azonban mégis érdemes megfigyelni gyermekünk rajzait, hiszen ezzel önmagát fejezi ki.

A rajz fejlődése

A rajztudás fejlődése életkorhoz kötött konkrét szakaszokra bontható. A fejlődés során, mint oly sok minden, a rajzkészség is fejlődésen esik át, éppen ezért akár a gyermek mentális állapotára is következtetünk belőle. Példának okáért az emberrajzolás minősége (a Goodenogh-féle emberrajz értékelési szempontjai alapján) korrelál, azaz összefügg az intelligenciával. Mindezekből persze az is következik, hogy a rajzolás során számos képessége fejlődik a gyermeknek egyszerre. (pl. finommotoros mozgás, figyelem, vizuális-motoros koordináció stb.) Nyugodtan engedjünk tehát szabad teret az alkotónak, és biztosítsuk neki a megfelelő eszközöket a rajzoláshoz!

A rajzfejlődés szakaszai

• Amorf/alaktalan firkálás (3 éves korig)

A fejlődésnek ebben a szakaszában a rajzolás/firkálás spontán, céltalanul történik. Tulajdonképpen a gyermek a funkció örömét gyakorolja, azaz élvezi az alkotást, a saját „hatását a papírra”. Eleinte inkább egyenes vonalakat húzogat, később jobban tudja zárni a formákat. A „Mit rajzolsz?” kérdésre egy idő után elkezd majd válaszolni, és felmerül benne az igény, hogy rajztudását tovább csiszolja.

• 10 éves kor előtt ún. sémák mentén rajzol

A gyermek még nem azt rajzolja, amit lát, hanem amit gondol a dolgokról. Rajzában ún. sémaelemek jelennek meg, vagyis az ember feje a kör alak, a fa törzse egy téglalap stb. Ha elég időt és módot adunk a rajzolás kibontakozásának, a gyermekben magától felmerül az igény, hogy minél életszerűbb ábrákat rajzoljon.

• A természetszerű rajzolás 10 éves kor után kezd kialakulni. A rajzoló ilyenkor már igyekszik minél élethűbben, minél inkább a valóságnak megfelelően tükrözni a látottakat.

A rajz ugyanakkor nemcsak a fejlődés mutatója, hanem a gyermek érzelmeinek, aktuális lelki állapotának, félelmeinek, szorongásainak is a kifejező eszköze. A vele történt dolgokat sokszor a papíron eleveníti meg. Képzeletének semmi sem szabhat határt. Éppen ezért érdemes vele beszélgetnünk a rajzairól, hátha a rajzon keresztül még jobban megértjük mondandóját. Komplett diagnózisokat és a gyermek megértését viszont ne várjuk a rajzolástól. Sohasem tudhatjuk, mi belőle a valóság, a képzelet, a vágyak, fantáziák vagy félelmek. Azaz ha a gyerek rajzol egy véres jelenetet, nem kell kétségbe esni. Lehet, hogy csak a szomszéd Pistikét utánozza.

(Ha mégis felmerül a szülőben a gyanú, hogy a rajzok esetleg problémára utalnak, keressenek fel egy gyermekpszichológust.)

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Szakirodalom:

Feuer Mária: A gyermekrajzok fejlődéslélektana

Ebben a könyvajánlóban a valamilyen módon bántalmazott gyermekek lélektanával kapcsolatban szeretnék két érdekes és jól olvasható szakirodalmat ajánlani. Susan Forward: Mérgező szülők és Marie Winn: Gyerekek gyermekkor nélkül c. könyvét ajánlanám a kedves olvasók figyelmébe. 

Kik azok a mérgező szülők? Honnan tudhatom, hogy az én szüleim is azok-e? Hogyan lehet letenni a súlyos családi örökséget?

A Mérgező szülők az olvasó  számára könnyen érthető, érdekes, olvasmányos könyv a gyermekbántalmazás egykori áldozatairól. Szemléletes esetekkel mutatja be, miként küzdenek a mára felnőtt emberek a bántalmazó szülők által okozott traumákkal.  

A könyv azt taglalja, mennyire nehéz a mai világban gyermeknek lenni. Megváltoztak a gyermekneveléssel kapcsolatos nézetek, a családok egyre hamarabb széthullanak. A gyermekek hamar szembetalálják magukat a társadalom veszélyeivel, és könnyen védtelenné válhatnak. A könyv érdekes olvasmány, miként éli meg a gyermek lelkében ezeket a modern korral járó változásokat.

Ha tetszik a blog, lájkold a Facebookon!

Itt a farsang áll a bál…azaz kicsik és nagyok egyaránt lelkesen tervezgetik farsangi jelmezüket, készülnek a farsangi bálra. Még nekünk felnőtteknek is izgalmas (vagy inkább vicces) belebújni egy jelmezbe, szerepbe. A gyerekeknek viszont ez az időszak maga a megtestesült álom, amikor végre igazi tündérek, kalózok lehetnek. J

Mesevilág. Ez jut eszembe, amikor óvodásokkal találkozom. A gyermek a legnagyobb elmélyüléssel veti bele magát a legkülönbözőbb szerepekbe, játékokba, tevékenységekbe, de valóságtudata mégis megmarad.  Tudja, hogy ez csak játék, viszont valahol mégis a saját kis világa. A játék során megéli és leküzdi félelmeit, kifejezi vágyait, eljátssza azokat a szerepeket, melyekkel azonosulni tud, és mindezekkel együttvéve fejlődik a mozgása, a szociabilitása, a nyelvérzéke és számos más kognitív funkciója. A gyermeki játék tehát közel sem nevezhető haszontalan időtöltésnek, épp ellenkezőleg, kulcsfontosságú tényező az egészséges személyiségfejlődésben!

A játéktevékenység fejlődése

A játék fejlődésének kezdeti szakaszában, 4-5 hónapos kortól kezdődően jelenik meg a gyakorló-funkció játék, és kb. a gyermek 2 éves koráig tart. A kisbaba elkezdi észrevenni, hogy ő maga is hatással van a környezetére, és ezt a hatóerejét igyekszik minél többet gyakorolni. A játék megjelenésének kezdete egybeesik a helyváltoztató mozgás megindulásával, vagyis a forgolódással. A baba számára ekkor még nem maga a tárgy a fontos, amivel játszik, hanem a vele végzett mozgás. Ráérez a funkció örömére, pl. arra, hogy azt a csörgőt bizony ő rázza, és élvezi, ha minél többször megismételheti ezt a cselekvést. Ugyanígy elkezdi utánozni is a felnőttek tevékenységeit, mely szintén örömet okoz számára. Vagyis a gyakorló-funkció játék során érzékszervi és mozgásos tapasztalatok útján sajátítja el az egyszerű tárgyak használatát.

2,5 éves kortól 4-5 éves korig a szerepjáték a gyermekek meghatározó játéktevékenysége. A gyerek ilyenkor kitalált vagy valós helyzeteket jelenít meg, és képzelete illetve tapasztalatai által felvesz egy szerepet, melyben játszik tovább. A szerepjátékok megteremtik az önkifejezés lehetőségét. A hétköznapi életben megélt élmények, tapasztalatok, érzelmek a játékban újra megjelennek, így lehetőség nyílik a történések újra átélésére, a tanultak elmélyítésére és az esetleg megjelenő érzelmi konfliktusok feloldására. Az otthoni vitáktól kezdve a papás-mamáson át a tündérek varázsvilágáig bármilyen téma megjelenhet a játékban, határt csak a gyermeki képzelőerő és fantázia szabhat.

A konstruáló vagy alkotó játékok önálló tevékenységként, de más játékok részeként is megjelenhetnek. Nevezhetjük a gyakorló-funkció játék továbbfejlődésének is. Az egyszerű építőkockától a bonyolultabb barkácsoláson át sokféle játéktevékenység tartozik ide. Az alkotás örömén túl fejleszti a finommotorikus mozgást, a logikát, a gondolkodást, a figyelmet és számos más kognitív funkciót.

A gyermekek 3 éves koruktól már képesek az egyszerű szabályjátékok játszására is. Ilyen az egyszerű fogócskától kezdve a bonyolultabb kártyajátékokon át a sportjátékokig sok minden lehet. A játékok meghatározott szabályok mentén zajlanak, és az örömforrást maguk a szabályok betartása jelenti. Mindeközben lehetőség nyílik az önmegvalósításra, a versenyszellem megélésére, a szabálykövetés megtanulására, a sikerek és a kudarcok feldolgozására, melyek elősegítik a reális énkép kialakítását.

A legfontosabb dolog tehát, hogy hagyjuk a gyermekeket játszani, sőt segítsünk ebben nekik.

Probléma akkor lehet, ha a gyermek valamilyen okból kifolyólag gátolva van a játékban. A poroszos nevelés, a játék haszontalannak való megbélyegzése és tiltása beszűkíti a fantáziát, korlátozza a szabadságot. Tudom, sokszor az egész nap csendben lévő, szófogadó, meg sem mukkanó gyermek a kívánatos a szülők számára, de a fentiek alapján gondoljunk csak bele, mekkora veszteségek érik őt, ha nem játszhat. Állami gondozottak és szociálisan elhanyagolt helyzetben lévő gyermekek körében az ingerszegény környezet és a szigorú nevelési programok gyakran visszavetik a játékfejlődést és ezzel együtt a személyiségfejlődést is. Értelmileg akadályozott gyermekek esetében pedig a lassú vagy elakadt fejlődésben sokszor ki sem alakul pl. a szerepjáték.

Összefoglalva tehát, a játéktevékenység fejlődése és minősége sokszor önmagában diagnosztikai értékű, azaz jó képet ad a gyermek jelenlegi élethelyzetéről, személyiségfejlődésének alakulásáról, szellemi képességeiről. Éppen ezért a játéktevékenységet jól lehet és érdemes is fejleszteni, illetve ezzel dolgozni. Nem véletlen, hogy az óvodai-iskolai nevelési programnak vagy a gyermekpszichológusi munkának is az alapja. Végül, de nem utolsó sorban ne felejtsék el, Önök is voltak gyerekek! Vajon van-e attól jobb családi program mint egy jó nagy közös játék? J

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása:urbia.de

 Munkám során számos családdal beszélgettem már erről a témáról, és szeretnék most Önökkel néhány hasznos vagy épp kerülendő helyzetet megosztani.

Ha az ember egy gyermekpszichológussal beszélget, általában szóba kerül a gyermekük napirendje, iskolai előmenetele, továbbtanulási szándéka ill. egyéb teljesítménye. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az óvodai/iskolai élet az ő számukra egyenértékű a felnőttek „dolgozójával”. Nekik ez a munkájuk. Az ovis lét és később a tanulás. A többévnyi tanulás eredményeként pedig (ideális esetben) ők is dolgozó felnőtté válnak, akiknek majd szintén lesznek gyermekeik, és a történet kezdődik előről.

Csak lusta vagy amúgy sem tudná?

A kérdés az, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből? Mielőtt ezen komolyan elkezdenénk gondolkodni, jó lenne reálisan látni, milyen képességekkel rendelkezik valójában. Vajon azért nem megy neki a matek, mert lusta, vagy nem ért hozzá és ő egyszerűen csak ennyit tud? Nyilván ez utóbbit kevés szülő mondja ki gyermekével kapcsolatban. A szülők maximalizmusa bizonyos szempontból érthető, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legjobb, legszebb, legügyesebb. A probléma akkor van, ha ezek az elvárások túl magasak (vagy épp alacsonyak). Sokszor találkozom ilyen esetekkel, és azt kell, hogy mondjam, a dolog közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Szülőként nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen elfogadni azt, ha a gyermek gyengébb képességű. Ez majdnem olyan, mint a fogyatékosság elfogadása. Az esetek nagy részében nem megy. Ám ha mégis sikerül, akkor is ez az elfogadás sokszor azt az érzést kelti a szülőben, mintha lemondana róla, feladná, nem bízna már a gyerek sikereiben.

Hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből?

Erre egyértelmű választ sajnos nem tudok adni, ugyanis minden gyermek más. A tanulás tanulásával kapcsolatban azonban egy fontos elvet most megosztanék Önökkel. Az igazi jó tanulás akkor működik, ha a gyermek tudja, maga miatt, a saját céljai elérése érdekében tanul. Persze ez most banálisan hangzik, de mégis sok hibát el lehet és el is követnek a szülők, ha a tanulásról van szó. Az egyik az, amikor a jó teljesítményt (pl. a jegyeket) jutalmazzák. Ideig óráig eredményes, ha minden ötösért adunk egy százast, csak akkor mi lesz majd, ha nem adunk. Feltéve, hogy nem akarnak egyetemen is minden jó jegyért egy százast adni. A másik hiba, ha büntetéssel fenyegetem, és a gyerek félelemből tanul. Vajon ebben az esetben 20 évesen ki fogja majd fenyegetni? Remélem senki. Ahhoz, hogy a gyermek rájöjjön, saját magának tanul, látnia kell, milyen következményekkel jár, ha nem tanul. Kisiskoláskorban kiélezett a verseny a „Ki a legjobb tanuló?” címért. Ebben az életkorban még nagyobb a jelentősége a személyes teljesítménynek, még nagyobb a harc a tanító néni kegyeiért. Tehát eleve nem érdemes elkezdeni a tanulást jutalmazni vagy büntetni. A lényeg az, hogy a „nemtanulásnak” következményei vannak, jelen esetben a rossz jegy. Ha a jó jegy megszerzése önmagában nem elég motiváció, akkor még mindig érdemesebb a nevelésben egyébként is legeredményesebb ún. jutalommegvonást alkalmazni. Azaz, ha lustaságból nem tanul, pl. nem nézheti meg a kedvenc meséjét. Vagyis a nem teljesítésnek negatív következményei vannak, akárcsak egy munkahelyen.

Karrierépítés gyermekkorban

Mindezek mellett természetesen beszélni kell a tanulás szükségességéről is. Minél idősebb egy gyermek annál inkább képes előre tervezni a jövőjét. Túlzásokba azonban nem érdemes esni, mert egy 8 évesnek még hiába magyarázzuk mit is jelent az egyetemi felvételi. Lépésről lépésre ki lehet alakítani a célokat, amiért érdemes tanulni. Eleinte a jó félévi bizonyítvány, később a felvételikre való minél eredményesebb felkészülés a cél. A lényeg, hogy tudja, önmaga miatt, saját magának tanul. Ahhoz, hogy jövőbeli terveit sikeresen teljesítse, neki kell harcolnia. Nem nekünk és nem a tanároknak tanul. Ha minden együtt van, vagyis nem vették még el a kedvét a tanulástól, elismerik, és reálisan látják a képességeit, könnyebb kitalálnia, mivel szeretne felnőttként foglalkozni.

Csak ne essen túlzásba!

Joggal kérdezhetik, miért találkozom én tanulási problémákkal egy Neurológiai Osztályon? Mert néha túlzásokba esnek a szülők, a gyereknek meg fáj a feje. Szó szerint fáj. Nagy általánosságban túlzásnak tartom, ha 120 különórára jár a gyerek és alig van ideje pihenni; ha mindenből csak a legjobb teljesítmény az elfogadható; ha már 5 évesen professzornak képzelik el a gyereket; ha a szülők álmait készül megvalósítani, ami valójában neki inkább teher; ha nem tud megfelelni a szülői elvárásoknak és emiatt önértékelési problémákkal küszködik stb.

Persze most is, mint mindig csak azt tudom mondani, minden eset egyedi. Azt, hogy a „nemtanulás” hátterében mi áll, mindig alaposan át kell gondolni. Zárógondolatként pedig engedjék meg nekem, hogy egy másik, számomra fontos elvet megosszak Önökkel. Ez pedig az, hogy a gyerekek számára az iskola olyan, mint nekünk a munka; az otthon és a család pedig, mint nekünk a magánélet! A rendszer akkor működik a legjobban, ha mindkét helyen minden rendben van, legrosszabbul pedig, ha egyikben sincs. Azaz, ha az iskola nem megy olyan jól és sok kudarc éri a gyermeket, otthon ezt lehet (sőt kell is) kompenzálni. Túlzásokba nem érdemes tehát esni, mert ha a tanuláshoz mindig csak a stressz érzése társul, az előbb utóbb fejfájást okozhat!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása.cyberparents.in

Lassan itt a félév vége, jön a bizonyítványosztás. Sok gyermek nagy izgalommal várja, hogy milyen jegyek kerülnek az ellenőrzőbe. Nagy izgalommal. Szeretnék most ebben a cikkben erről a bizonyos nagy izgalomról írni, mert manapság egyre kevésbé látom azt, hogy az iskolai jegyek a valódi tudást tükrözik!

Talán kezdjük az elején, az iskolaválasztásnál. Sok esetben már az kardinális kérdés, milyen iskolába adjuk a gyereket. Nyilván minden szülő a lehető legjobb intézményt keresi csemetéje számára. Fontos szempont a nyelvoktatás, a sportolási lehetőségek, a tanítók személye, az iskola elhelyezkedése és még sorolhatnám. A feladat tehát nem egyszerű. Már az iskolaválasztás körüli hercehurca is elég nagy nyomás a gyermekre, nem beszélve arról, amikor a felnőttek folyamatosan azzal próbálják motiválni, hogy mennyire nehéz és nagy feladat lesz az iskola. Ebben elég sok is az igazság, az óvoda és az iskola között egy méretes szakadék tátong. Kisiskolás korban a gyermekek számára nagyon fontossá válik az egyéni teljesítmény és a felnőttek elismerése. Ebben az életkorban különösen nagy a versengés egymás között a tanulás tekintetében. Ha jobban belegondolunk, pont a 7-10 éves korosztályra jellemző a leginkább, hogy milyen nagy becsben tartja az iskolával kapcsolatos dolgait, legyen szó a füzetéről vagy az osztályterem kidíszítéséről. Nem mindegy tehát, mennyire frusztráljuk már az óvodában a gyerekeket az iskolai elvárásokkal.

A magyar oktatási rendszerben az iskolai teljesítményről visszajelzést jegyek/osztályzatok formájában kapnak a tanulók. Ez eleinte csak szöveges értékelés és piros pontok-fekete csillagok. Jellemző azonban, hogy a szöveges értékelést is igyekszünk jegyre lefordítani. Én személy szerint, saját és a hozzám forduló páciensek tapasztalatai alapján, sokszor megkérdőjelezem, vajon mennyire is tükrözik ezek a jegyek a nebulók valós tudását. Vajon kinek mennyire számítanak a jegyek? Néha megdöbbenek, hogy a gyerekek felszerelés hiánya miatt gyűjtik az egyeseket. Nyilván valamilyen formában büntetni kell, ha valaki hanyag és nem hozza el a könyvét, de egy jó képességű, törekvő kisdiák önbizalmát egy ilyen egyes a mélybe taszítja. Főleg akkor, ha még otthon is megszidják utána. Persze mondhatjuk, hogy az osztályozás egy objektív mérce a teljesítmény visszajelzéséről, de én sokszor fontosabbnak tartom azt a kontextust, amiben a jegy született.

Vegyünk egy jó képességű, jó tanuló, szorgalmas kisdiákot. Ha ez a gyerek kap egy egyest a felszerelés hiánya miatt (tegyük fel, mindenki sorban egyeseket visz emiatt haza) nem érdemes őt nagyon szigorúan büntetni. Valószínűleg van épp elég lelkiismeretfurdalása a történtek miatt, nem kell még egy lapáttal rátenni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy dicsérjük meg, de egy ilyen eset nem egyenértékű azzal, amikor valaki lustaságból nem tanul a matek felmérőre és emiatt kap egyest. Ugyanakkor, ha ennek a gyereknek látványosan romlani kezd a teljesítménye, mindenképpen utána kell járni az okoknak. Egy biztos tudású jó tanuló szorgalmas gyerek esetében nem feltétlenül abból kell kiindulni, hogy ellustult vagy már rosszabbak a képességei. A tanulmányi eredmények romlása mögött az esetek nagy részében lelki okokat is kell keresnünk. Válás, haláleset, költözés, új tanító, vita az osztálytársakkal stb. mind érzékenyen érintik a kisgyerekeket. Nagyon szépen kérek minden szülőt, mielőtt ráförmednek gyermekükre a rossz jegyek miatt, gondolják végig a helyzetet!! Nagyon tudok haragudni az iskolára is és a szülőkre is akkor, ha a gyermek átlagos/gyengébb képességű, de nagyon törekszik, majd belepusztul, hogy jól teljesítsen, mégis csak a szidást kapja. Most egy picit gondoljunk bele az ő helyzetébe. Elvárások tömkelegei irányulnak felé, rengeteg energiát fektet a tanulásba, de nem megy olyan jól, és ezért kap is otthon. Mit gondolnak, idővel hogyan fog ez a gyerek a tanuláshoz állni? Ha már egyszer az iskola nem megy olyan jól, ne rontsuk otthon is a helyzetet. Az otthoni környezetnek, a családnak kompenzálni kéne az iskola világát. Ugyanúgy, ahogyan a felnőttek esetében a munkának és a magánéletnek. A rossz munkát is könnyebb úgy elvégezni, hogy egy támogató családi háttér áll mögötte. Persze sok esetben a kutya ott van elásva, hogy a szülő nem tudja azt elfogadni, hogy az ő gyereke nem a legjobb képességűek közé tartozik. Igen, ezt nehéz is elfogadni. Csak azt vegye mindenképpen figyelembe, hogy erről nem tehet a gyerek, és nagyon nem igazságos rajta kitölteni a csalódottságunkat.

Persze minden fentebb leírt dolog más megítélés alá esik, ha a gyermek rossz magaviseletű, hanyag és nem érdekli a tanulás. Ilyenkor igenis nagy jelentőséget kell tulajdonítani a felszerelés hiánya miatti egyeseknek és a lustaságból beszerzett rossz jegyeknek. DE!! Még itt is van néhány tényező, ami fennállhat és nem a gyermek tehet róla. Ilyen az, ha pl. valami miatt fejlesztésre szorul a tanuló, és emiatt nehezen megy neki akár csak az írás kivitelezése, és a kudarc elkerülése végett inkább bele sem megy a feladathelyzetbe vagy kilép belőle. Az ilyen viselkedést hajlamos aztán a környezet magatartászavarnak és hiperaktivitásnak bélyegezni, holott közel sem az!!

Megbélyegzés és bekategorizálás helyett (ez 3-as az meg 5-ös tanuló…) vegyük figyelembe a kontextust! Ilyen a családi háttér, a képességek, a tanárok személye és osztályozási szokásaik stb. Ellenkező esetben ne csodálkozzunk akkor, ha a sokszor irracionálisan túlterhelt, az iskolában agyonszekírozott, agyonhajtott vagy képességeiben rosszul megítélt és az otthoni irreális elvárásoknak megfelelni nem tudó gyermekek pszichoszomatikus eredetű fejfájással napokra kórházba kerülnek.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása:boon.hu

 Minden kedves olvasónak ezúton kívánok sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt! Vigyázzanak egymásra és családtagjaikra 2012-ben is!

A jövő évre vonatkozóan is várom ötleteiket azzal kapcsolatban, miről írjak! Ha érdekli valamilyen téma, ragadjon tollat és írja meg az andrea.bojti(kukac)gmail.com címre vagy a blog Facebook oldalára.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása: sheknows.com

 Minél kisebb egy gyermek, annál nehezebben tudjuk megfejteni, vajon mi bánthatja, érhette-e bármilyen rossz élmény. Sokszor a szülő csak azt érzi, valami megváltozott gyermeke körül, valahogy egyre furcsábban viselkedik. Cikkemben összegyűjtöttem 3 olyan jelet, amire érdemes odafigyelni, mert jelezheti a bajt. Ön tapasztalta már, hogy gyermeke olyan furcsán viselkedett, megváltozott, és maga sem értette mi történhetett? Ha igen, ossza meg velünk!

Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor elég csak egy ijesztő mesefilmet néznie a kicsinek, és máris elkezd félni, nehezen alszik el, többször sír stb. A kisgyermekek lelki világában nehéz eligazodni, és jellemzően nagyon érzékenyek a környezetből jövő ingerekre, legyen szó egy családi veszekedésről, kistestvér születéséről vagy egy hangosan ugató kutyáról. Sok-sok helyzetet felvázolhatnék most azzal kapcsolatban, mi okozhat traumát egy gyereknek, de szóljon ez a cikk inkább azokról a jelekről, melyekre különösen érdemes odafigyelni, ha azt érezzük, valami történhetett gyermekünkkel.

Induljunk ki abból a helyzetből, amikor a szülő csak azt érzi, valami megváltozott. Ilyenkor persze igyekszik mindenáron kitalálni, mi az oka a gyerek furcsa viselkedésének, de sokszor falakba ütközik. Minél kisebb, minél érzékenyebb, minél visszahúzódóbb ugyanis a gyerek, annál kevésbé fogja elmondani, mi bántja. Persze az okok megtalálása közel sem olyan egyszerű, de éljünk a gyanúperrel, hogy valami történhetett, ha az alábbi dolgokat tapasztalja:

1. Furcsa szokások felvétele

 Mindenképpen gyanúra adhat okot, ha azt észleli, gyermeke furcsa, bizarr szokásokat alakít ki magának. Gondoljunk itt akár az önbántalmazó viselkedésre (fej ütögetése, körömrágás stb.) de lehet szó az alvási szokások megváltozásáról vagy érthetetlen félelmekről bizonyos helyzetekben. Ha jobban belegondolunk, leginkább szorongást, félelmet gyaníthatunk a háttérben.

2. Megváltozott viselkedés

 Szintén érdemes odafigyelni akkor, ha azt látja, gyermeke viselkedése némiképp megváltozott. Az addig csendes visszahúzódó gyerek elkezd agresszívan viselkedni, vagy fordítva a nagyszájú, cserfes kissrác egyszer csak elhalkul, kerüli a táraságot. Sokszor az indokolatlan sírás, feltűnően szomorkás hangulat egyértelmű jele a bajnak.

3. Panasz az oviból/iskolából

 Essen szó végül egy nagyon fontos dologról, amit semmiképpen nem szabad elbagatellizálni! Akkor ugyanis, ha már a kívülállók számára is feltűnik a gyermek furcsa, megváltozott viselkedése mindenképpen el kell gondolkoznunk, vajon mi történhetett vele. Általában azt szoktam mondani a hozzám forduló szülőknek, hogy az iskolában/óvodában való helytállás a nevelés mércéje. Hányszor van az, hogy az otthon égedelem rossz Pistikéről el sem hiszik az óvónők, hogy otthon így viselkedik? J Ez kérem szépen bármennyire furcsán is hangzik, jó hír! Azt jelenti ugyanis, hogy a rosszaság nem általános tulajdonsága Pistikének, és a hiszti valójában a szülőknek szól, és Pistike érzi magát annyira biztonságban otthon, hogy rosszalkodhat. Azaz ha már az óvoda is jelzi a viselkedésben bekövetkezett változásokat, kezdjünk el a dolgok végére járni!

A kérdés csupán az, hogyan? Erre persze nem lehet egyértelműen válaszolni, ugyanis minden gyermek, család és helyzet különbözik egymástól, de néhány támpontul szolgáló dolgot szeretnék most Önnel megosztani.

A legfontosabb, hogy gondolkozzunk! Üljön össze a család, dugják össze a fejüket és közösen próbálják meg kitalálni az okokat. Az alábbi kérdéseket mérlegeljék:

• Mióta viselkedik így a gyerek?
• Mi történhetett vele akkoriban? (Az azt megelőző néhány hétben?) Történt-e bármilyen komoly változás az életében? (testvér születése, költözés, stb.) Volt-e haláleset a családban?
• Milyen helyzetekben jelenik meg a megváltozott viselkedése? Mi előzi meg a helyzetet? (pl. iskolába menet hétköznap így viselkedik, de hétvégén nem)
• Mikor van az, hogy pl. számítunk rá, hogy ki fog borulni iskolába menet, de mégsem borul ki? Fontos kérdés ugyanis a változás. Miben más ez a helyzet most, mint akkor, amikor kiborul? (ebben esetleg a megoldást is megtalálhatjuk)
• Ön hogyan reagál a megváltozott viselkedésre? Pl. ha kétségbeesve, hangosan ordítva rohan a fejét ütögető gyerekhez, érdemes elgondolkodni rajta, hogy ez talán csak egy figyelemfelkeltő akció a részéről
• Mit mond az óvoda/iskola? Ők is érzékelik a változást?

 Mielőtt nagyon kétségbe esne, hogy baj van a gyerekkel és Ön szülőként nem tudja, mi történhetett, szeretném megnyugtatni. A gyerekek mesevilága, az ő gondolkodásuk a világról merőben más mint a felnőtteké. Gondoljunk csak arra, amikor a gyerek elhiszi, hogy a nap egy élőlény, vagy hisz a Jézuskában stb. Éppen ezért sokszor számunkra teljesen érthetetlen dolgok is félelemérzetet kelthetnek benne. Természetes tehát, hogy mi felnőttek különösen nehéz helyzetben vagyunk, ha gyerekfejjel kell gondolkodnunk. Mégis fontos azonban ezekre a jelekre odafigyelni, főleg akkor, ha drasztikusak a változások vagy régóta húzódnak és nem tudjuk kezelni. Ha végképp nem érti gyermeke viselkedését, érdemes egy néhány alkalmas konzultáció erejéig szakemberhez fordulni. Ez egyrészt segíthet a helyzet megértésében, másrész a szakembernek tapasztalatai jobban rávezethetnek a megoldásra.

Ha van ilyen története a gyermekével kapcsolatba, kérjük, kommentben ossza meg az olvasókkal!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása: dianarodriguezwallach.com

Nincs is annál boldogabb és örömtelibb esemény, amikor az ember lánya megtudja, anya lesz. (Jó esetben.) Sok kérdést és gondolatot felvet, vajon miként állom majd meg a helyem ebben az egészen új szerepben? Vajon elég jó anya leszek? Mi van, ha elrontok valamit? Fontos kérdések ezek. Sokszor az egész anya-gyerek kapcsolatot meghatározzák. Az anyaságot ugyanis sehol nem tanítják.

Mielőtt bárki túlságosan megijedne, szeretném megnyugtatni, tökéletes anya nincsen. Egy kisbaba számára eleinte az a legfontosabb, hogy testi-érzelmi igényeit megfelelően kielégítsék. Értem ezalatt a táplálást, alvást, tisztába tevést stb. Ezeket a fontos csecsemőkori teendőket most nem szeretném külön taglalni, de pszichésen az egyik legnagyobb jelentőségük abban van, hogy a kicsi érezze, biztonságban van, az élet kiszámítható. Néhány hét-hónap után aztán az anyák többsége megtalálja az összhangot gyermekével, és a későbbiekben már nem annyira szorongató érzés a gyermekvállalással járó bizonytalanság.

Praxisomban sokszor találkozom olyan esetekkel, amikor az anya egyszerűen nem érti, mit miért tesz gyermeke, miért viselkedik éppen akkor éppen úgy. Ha mélyebben a dolgok végére járunk, általában az derül ki, hogy az anya és a gyermek temperamentuma (természete) egyszerűen nem illik össze. A temperamentum egy veleszületett személyiségvonás, melynek három fajtája van. Az egyik a könnyen kezelhető. Ő a tipikus álomgyerek, aki nyugodt, csak akkor sír ha muszáj, jól elvan egyedül is, kedvesen mosolyog stb. Másik az ún. lassan felmelegedő. Őt nehéz kiborítani, de ha kiborul, akkor nagyon sír és utána nehezen megnyugtatható. Ha valamire szeretnénk rávenni, szintén nehézkesen megy neki. Kevesebbet kommunikál a külvilággal, szeret egyedül lenni. Végül pedig itt van a nehéz temperamentumú gyerkőc, aki könnyen kiborul, nehezen megnyugtatható, nehezen alszik, sokat mozog stb. Ezek a személyiségjegyek sokszor már az újszülött osztályon látszanak. J Mindezek után gondoljunk csak bele milyen páros egy nehéz gyerek és a lassan felmelegedő anya! Nem is csodálkozom, ha nehezen értik meg egymást. Szerintem az összeillés-össze nem illés elmélete éppen ezért a gyermeknevelés egyik alapja. Amikor feltárul egy össze nem illés az anya-gyerek kapcsolatban, már maga a helyzet megértése javítja a kommunikációt köztük. Sajnos az esetek többségében, mire fény derül a problémák okára, az anya addigra kevésbé tartja magát jó anyának. Az évek során felhalmozott kudarcélmények olyan érzést keltenek benne, mintha tehetetlenül ülne egy nagy káosz közepén.

Ha anyaként azt érzi, minden erőfeszítése ellenére sem ura a helyzetnek, jobb, ha szakemberhez fordul. Az esetek nagy részében ugyanis szó sincs arról, hogy rossz anya lenne. A káosz mélyén sokszor egészen könnyen érthető okokat találunk. Érdemes tehát a családi kapcsolatrendszereket feltérképezni és a megtépázott anyai önbizalmat helyreállítani. Mint már említettem, sokszor elég csak megérteni a körülöttünk lévő káoszt ahhoz, hogy mi magunk megtaláljuk a megoldást.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a cikkben egy általános elméletet tárgyalok. Természetesen az emberek különbözőek egymástól, senki sem sorolható egyértelműen semmilyen kategóriába. A cikk célja, hogy felhívja a figyelmet a problémákra és az azzal való megküzdés fontosságára. Személyre szabott segítséget személyes pszichológiai konzultációval kaphat.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon! 

kép forrása: worldoffemale.com

Lassan becsöngetnek az iskolába, kezdődik az új tanév. Sok gyerek szorongva várja a találkozást a társaival. Félnek a piszkálódásoktól, a beszólásoktól vagy a veréstől. Igen, jól hallották, a veréstől! Napjainkban egyre nagyobb számban esnek áldozatul a gyerekek az iskolai bántalmazásnak. Sok szülő nem is gondolná, hogy ez az ő gyerekével is előfordulhat. De vajon honnan tudhatjuk, hogy a gyerekünk is ennek az áldozata? Mit tehet a szülő? Hogyan lehet elkerülni?

A gyermekek közötti agresszió napjainkban egyre szélsőségesebb formában jelenik meg. A játékos csúfolódástól a kiközösítésen át a fizikai bántalmazásig széles a paletta. (De hallottunk már brutális emberölésről is) Számos kérdés felmerül az emberben ezzel a témával kapcsolatban. Mi ez a jelenség egyáltalán? Hogyan ismerhetjük fel? Ki a felelős érte? Kiből lesz áldozat? Ki és miért válik elkövetővé? Mik a következményei? Hogyan előzhetjük meg a bajt? Mi van akkor, ha már megtörtént a baj? Hogyan kezeljem? Nehéz kérdések, de haladjunk talán sorjában.

 Mit nevezünk iskolai bántalmazásnak?

Iskolai bántalmazásnak, más néven bullyingnek vagy mobbingnak nevezzük azt, ha valaki hosszabb időn át ismétlődően szándékosan bánt valakit/valakiket. Fontos jellemzője továbbá, hogy az áldozatok és az elkövetők között kiegyenlítetlenek az erőviszonyok. Tehát általában az idősebb a fiatalabbat, az erősebb a gyengébbet vagy az egészséges a fogyatékost bántalmazza.

A bántalmazás formája lehet szóbeli, fizikai, szexuális vagy érzelmi. Ilyen a verés, ütés, rúgdosás, kiközösítés, pletykálkodás, molesztálás stb. Napjainkaban különösen elterjedt az interneten való zaklatás, a közösségi portálon lévő adatlapokkal való visszaélés vagy az e-mailen való fenyegetőzés. Sajnos a bántalmazás bárhol megtörténhet, legyen az az osztályterem, mellékhelyiség, az iskola udvara vagy a hazafelé vezető út.

 Hogyan ismerhetjük fel? Ki a felelős érte?

A bántalmazás felismerésének felelőssége elsősorban a szülőt másodsorban az iskolát terheli. A helyzet azonban eléggé összetett, és sokszor csak apró jelek árulkodnak a gyermek érzelmi állapotáról. Az áldozatok ugyanis nem verik nagy dobra a velük történteket. Félnek a retorzíótól és a megszégyenüléstől. Az alábbi dolgokra érdemes tehát odafigyelni:

• Gyanús, ha gyermekén ismeretlen eredetű foltokat, sebeket lát

• ha az eddig nyitott gyermek egyszer csak zárkózottá válik, egyre többet van egyedül, egyre kevesebb barátja van, nehezen alszik el, rémálmai vannak, bepisil éjszaka, feltűnően szorong, elkezdi rágni a körmét stb.

• ha romlanak a jegyei és nem érdeklik már az iskolával kapcsolatos dolgok

• ha nem akar iskolába menni, fej- vagy hasfájára panaszkodik, egyre többet betegeskedik

• ha nincsenek barátai, nem beszél az osztálytársairól vagy soha nem hívják házibuliba

  Kiből lesz áldozat? Ki és miért válik elkövetővé?

Az iskolai bántalmazás áldozatainak legfontosabb közös jellemzője a gyengeség és a szorongásos viselkedésminta. Az érzékeny, visszhúzódó, csendes gyermekek nehezen tudják magukat megvédeni erősebb társaikkal szemben. Az énképük általában negatív, önértékelésük alacsony, csúnyának, butának, szerencsétlennek tartják magukat. Azt azonban nehéz megmondani, hogy ez a viselkedsminta a bántalmazás oka vagy következménye.

Ezzel ellentétben az elkövetők általában ellenségesek, agresszívak, és elfogadóak az agresszióval szemben. Önértékelésük megfelelő, énképük pozitív. Idősebbek, erősebbek és dominánsabbak mint áldozataik. Általában a csoportban központi helyet foglalnak el, de arra is van példa, hogy éppen agresszív viselkedésük miatt kitaszítottak.

 Mik a bántalmazás következményei?

Az iskolai bántalmazásnak sajnos elég súlyos pszichés és szociális következményei lehetnek. Az áldozatok könnyen depresszióssá válhatnak, szenvedhetnek szorongásos betegségekben, de kialakulhat náluk a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) is. Sokan szerhasználóvá válnak, de súlyosabb esetben öngyilkosok is lehetnek. Az állandó félelem olyan pszichoszomatikus tüneteket produkálhat mint a fejfájás, hasi panaszok vagy álmatlanság. Az áldozatok általában többet hiányoznak az iskolából, nehezebben megy nekik a tanlás, romlanak a jegyeik. Arról nem is beszélve, milyen hatással lehet egy ilyen trauma későbbi felnőtt életükre...

 Hogyan előzhetjük meg a bajt?

Szülőként jobb ha tudjuk, a bántalmazott gyermekek többsége nem fog előhozakodni problémájával.

Amit tehetünk:

• A legfontosabb, hogy beszélgessünk gyermekünkkel az iskoláról, az iskolai programokról

• Érdeklődjünk az osztálytársai, barátai iránt

• Erősítsük az önbizalmát, dicsérgessük spontán is, ne csak akkor, ha valami jót csinált

• Érdemes olyan tevékenységbe (sportolás, zene stb.) belefognia a gyermeknek, melyben kiteljesedhet, nőhet az önbizalma

• Kommunikáljunk a tanárokkal! Érdeklődjünk, hogyan viselkedik gyermekünk az iskolában.

• Vegyük komolyan, ha gyermekünk arról számol be, valaki bántalmazza, zaklatja, fenyegeti. Jobb ha azt is figyelemmel követjük, mire használja az internetet.

  Mi van akkor, ha már megtörtént a baj? Hogyan kezelje?

Ha már megtörtént a baj, fontos gyorsan a tettek mezejére lépni. Vegye komolyan gyermeke panaszkodását és igyekezzen miél több információt gyűjteni a kialakult helyzetről. Lépjen kapcsolatba a gyerek osztályfőnökével és ha kell az igazgatóval vagy a gyermekvédelemmel is.

• A legfontosabb, hogy vegye komolyan gyermeke panaszkodását!

• Hallgassa őt türelemmel, álljon a pártján!

• Erősítse meg gyermekében, hogy ő NEM TEHET a kialakult helyzetről. Nem szabad az áldozatból bűnöst kreálni. Még véletlenül se hibáztassa őt a kialakult helyzetért!

• Legyen megértő és támogassa gyermekét!

• Ne akarjon bosszút állni!

• Tanítsa meg a gyermeket, miként tudja magát megvédeni. Ha ismeri az eset körülményeit, talán jobban elmagyarázhatja neki, mi a helyes viselkedés, ha bántani akarják.

• Ha úgy érzi, elakadt a dolgok kezelésében, megoldásában, kérje szakember segítségét!

Összességében, ha iskolai bántalmazásról beszélünk a szülő legfontosabb feladata az, hogy észrevegye a bajokat és időben, hatékonyan cselekedjen. Ne dugja homokba a fejét! Minél tovább bántalmazzák gyermekét, annál komolyabb pszichés problémái lehetnek a későbbiekben.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

A cikkben felhassznált szakirodalom:

Cikk az iskolai bántalmazás jogi következményeiről

Révész György tanulmánya az iskolai bántalmazásról

kép forrása: supersonicos6.wordpress.com

Lassan vége a nyári szünetnek, kezdődik az óvoda. Sok kisgyermek életében először kerül távol az otthontól és kerül gyermekközösségbe. Nem csoda, ha az egész család számára nagy izgalom, miként veszi majd az akadályokat.

Az óvodába való beíratkozáskor mindenképp vegyük figyelembe, hogy a beszoktatásra bizony időt kell szánni. Egy kisgyermek számára óriási változás ez a megszokott otthoni programokhoz képest.

Ahhoz, hogy minél könnyebben „átvészelhessük” ezt az időszakot, törekedjünk egyfajta állandóság kialakítására az otthon és az óvoda között.

Beiratkozáskor a bevett gyakorlat szerint történik egy „anamnézisfelvétel” (előtörténet). Fontos ilyenkor elmondani az óvónőknek gyermekünk napirendjét, szokásait, illetve ha volt beteg, gyógyszert szed vagy allergiás valamire. Érdemes azt is tisztázni, milyen nevelési elveket alkalmazunk otthon, mi a kedvenc meséje/dala/játéka. Az óvodák többségében a beíratkozáskor az óvónők meglátogatják a családot az otthonukban és a szülőket is igyekszenek megismerni. Mindezek azt a célt szolgálják, hogy minél könnyebben tudjon a család és az intézmény a gyermek érdekében együttműködni. Ha gyermeke már járt bölcsődébe, könnyebben megszokja majd az óvodát, de számára is fontos az új környezet megismerése, így erre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni.

Jöjjön most néhány tipp, miként könnyíthetjük meg a beszoktatást

• Beszélgessünk az óvodáról már jóval a kezdés előtt a gyerekkel. Az ember sokszor azt gondolná, ez nem is olyan fontos, úgysem ért még sok mindent előle, de ez nem így van. Minél részletesebben (pl. milyen útvonalon jutunk el oda, hogy néz ki egy foglalkozás stb.) mesélünk neki, annál kézzelfoghatóbbá válik számára mi is vár majd rá. Ha nekünk magunknak is vanak óvodáskori élményeink, nyugodtan osszuk meg vele.

• Sétáink során haladjunk el az ovi mellett, járjuk be az da vezető utat, és beszéljünk arról mi az az épület, milyen lesz ott neki. Ha van rá mód, egy-egy játék erejéig hadd csatlakozzon ő is a többiekhez.

• Érdemes megpróbálni a beszoktatás előtti időben egy, az óvodához hasonló napirendet kialakítani otthon.

• Az ovik nagy részében az első hét nyitott hét. Ilyenkor a szülővel együtt töltheik napjaikat a kicsik. A teljes leválás csak fokozatosan történik meg.

• Érdemes előre megtervezni, mikor szeretnénk őt hazahozni és minden esetben beszéljük meg vele, mikor megyünk érte. (Elköszönéskor se próbáljunk elmenekülni) Célszerű nem általánosságban beszélni, hanem a nap valamilyen eseményéhez kötni a hazamenetel időpontját. Így is könnyen előfordulhat, hogy sírással végződik a búcsú, de az új emberek, új játékok és a nap többi történése biztosan elfeledteti vele a szomorúságot.

• A későbbiekben előfordulhat, hogy nem lesz kedve a gyereknek óvodába menni, de jobb, ha ilyenkor nem maradunk vele otthon. Az elején úgyis épp eleget hiányoznak a különböző betegségek miatt. Ha keveset jár, sokmindenből kimarad, kevesebb barátja lesz és fejlődésben is lemaradhat társaihoz képest.

   

Bizonyos "tünetek" előfordulhatnak az óvodakezdés után. Ilyen lehet, ha újra elkezd bepisilni, rágja a körmét, esetleg rosszat álmodik. Persze nem biztos, hogy ez az óvodakezdésnek köszönhető, de érdemes elgondolkodni rajta és feltárni az okokat.

Végül de nem utolsó sorban lássuk be, a beszoktatás és az elszakadás nem csak a gyermeket érinti. Nekünk szülőknek is tudnunk kell őt elengedni. Ha a gyermek azt látja, az anyja vonakodva viszi óvodába és nehezen hagyja ott, akkor egyből arra gondol, biztosan valami rossz fog itt vele történni.

Legyünk inkább büszkék arra, mennyit nőtt ez a gyerek! Máris óvodás, pedig nemrég született! :)

Ha Önnek van személyes tapasztalata, hogyan szokott be gyermeke az óvodába, írja meg kommentben!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!