Lassan itt a félév vége, jön a bizonyítványosztás. Sok gyermek nagy izgalommal várja, hogy milyen jegyek kerülnek az ellenőrzőbe. Nagy izgalommal. Szeretnék most ebben a cikkben erről a bizonyos nagy izgalomról írni, mert manapság egyre kevésbé látom azt, hogy az iskolai jegyek a valódi tudást tükrözik!
Talán kezdjük az elején, az iskolaválasztásnál. Sok esetben már az kardinális kérdés, milyen iskolába adjuk a gyereket. Nyilván minden szülő a lehető legjobb intézményt keresi csemetéje számára. Fontos szempont a nyelvoktatás, a sportolási lehetőségek, a tanítók személye, az iskola elhelyezkedése és még sorolhatnám. A feladat tehát nem egyszerű. Már az iskolaválasztás körüli hercehurca is elég nagy nyomás a gyermekre, nem beszélve arról, amikor a felnőttek folyamatosan azzal próbálják motiválni, hogy mennyire nehéz és nagy feladat lesz az iskola. Ebben elég sok is az igazság, az óvoda és az iskola között egy méretes szakadék tátong. Kisiskolás korban a gyermekek számára nagyon fontossá válik az egyéni teljesítmény és a felnőttek elismerése. Ebben az életkorban különösen nagy a versengés egymás között a tanulás tekintetében. Ha jobban belegondolunk, pont a 7-10 éves korosztályra jellemző a leginkább, hogy milyen nagy becsben tartja az iskolával kapcsolatos dolgait, legyen szó a füzetéről vagy az osztályterem kidíszítéséről. Nem mindegy tehát, mennyire frusztráljuk már az óvodában a gyerekeket az iskolai elvárásokkal.
A magyar oktatási rendszerben az iskolai teljesítményről visszajelzést jegyek/osztályzatok formájában kapnak a tanulók. Ez eleinte csak szöveges értékelés és piros pontok-fekete csillagok. Jellemző azonban, hogy a szöveges értékelést is igyekszünk jegyre lefordítani. Én személy szerint, saját és a hozzám forduló páciensek tapasztalatai alapján, sokszor megkérdőjelezem, vajon mennyire is tükrözik ezek a jegyek a nebulók valós tudását. Vajon kinek mennyire számítanak a jegyek? Néha megdöbbenek, hogy a gyerekek felszerelés hiánya miatt gyűjtik az egyeseket. Nyilván valamilyen formában büntetni kell, ha valaki hanyag és nem hozza el a könyvét, de egy jó képességű, törekvő kisdiák önbizalmát egy ilyen egyes a mélybe taszítja. Főleg akkor, ha még otthon is megszidják utána. Persze mondhatjuk, hogy az osztályozás egy objektív mérce a teljesítmény visszajelzéséről, de én sokszor fontosabbnak tartom azt a kontextust, amiben a jegy született.
Vegyünk egy jó képességű, jó tanuló, szorgalmas kisdiákot. Ha ez a gyerek kap egy egyest a felszerelés hiánya miatt (tegyük fel, mindenki sorban egyeseket visz emiatt haza) nem érdemes őt nagyon szigorúan büntetni. Valószínűleg van épp elég lelkiismeretfurdalása a történtek miatt, nem kell még egy lapáttal rátenni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy dicsérjük meg, de egy ilyen eset nem egyenértékű azzal, amikor valaki lustaságból nem tanul a matek felmérőre és emiatt kap egyest. Ugyanakkor, ha ennek a gyereknek látványosan romlani kezd a teljesítménye, mindenképpen utána kell járni az okoknak. Egy biztos tudású jó tanuló szorgalmas gyerek esetében nem feltétlenül abból kell kiindulni, hogy ellustult vagy már rosszabbak a képességei. A tanulmányi eredmények romlása mögött az esetek nagy részében lelki okokat is kell keresnünk. Válás, haláleset, költözés, új tanító, vita az osztálytársakkal stb. mind érzékenyen érintik a kisgyerekeket. Nagyon szépen kérek minden szülőt, mielőtt ráförmednek gyermekükre a rossz jegyek miatt, gondolják végig a helyzetet!! Nagyon tudok haragudni az iskolára is és a szülőkre is akkor, ha a gyermek átlagos/gyengébb képességű, de nagyon törekszik, majd belepusztul, hogy jól teljesítsen, mégis csak a szidást kapja. Most egy picit gondoljunk bele az ő helyzetébe. Elvárások tömkelegei irányulnak felé, rengeteg energiát fektet a tanulásba, de nem megy olyan jól, és ezért kap is otthon. Mit gondolnak, idővel hogyan fog ez a gyerek a tanuláshoz állni? Ha már egyszer az iskola nem megy olyan jól, ne rontsuk otthon is a helyzetet. Az otthoni környezetnek, a családnak kompenzálni kéne az iskola világát. Ugyanúgy, ahogyan a felnőttek esetében a munkának és a magánéletnek. A rossz munkát is könnyebb úgy elvégezni, hogy egy támogató családi háttér áll mögötte. Persze sok esetben a kutya ott van elásva, hogy a szülő nem tudja azt elfogadni, hogy az ő gyereke nem a legjobb képességűek közé tartozik. Igen, ezt nehéz is elfogadni. Csak azt vegye mindenképpen figyelembe, hogy erről nem tehet a gyerek, és nagyon nem igazságos rajta kitölteni a csalódottságunkat.
Persze minden fentebb leírt dolog más megítélés alá esik, ha a gyermek rossz magaviseletű, hanyag és nem érdekli a tanulás. Ilyenkor igenis nagy jelentőséget kell tulajdonítani a felszerelés hiánya miatti egyeseknek és a lustaságból beszerzett rossz jegyeknek. DE!! Még itt is van néhány tényező, ami fennállhat és nem a gyermek tehet róla. Ilyen az, ha pl. valami miatt fejlesztésre szorul a tanuló, és emiatt nehezen megy neki akár csak az írás kivitelezése, és a kudarc elkerülése végett inkább bele sem megy a feladathelyzetbe vagy kilép belőle. Az ilyen viselkedést hajlamos aztán a környezet magatartászavarnak és hiperaktivitásnak bélyegezni, holott közel sem az!!
Megbélyegzés és bekategorizálás helyett (ez 3-as az meg 5-ös tanuló…) vegyük figyelembe a kontextust! Ilyen a családi háttér, a képességek, a tanárok személye és osztályozási szokásaik stb. Ellenkező esetben ne csodálkozzunk akkor, ha a sokszor irracionálisan túlterhelt, az iskolában agyonszekírozott, agyonhajtott vagy képességeiben rosszul megítélt és az otthoni irreális elvárásoknak megfelelni nem tudó gyermekek pszichoszomatikus eredetű fejfájással napokra kórházba kerülnek.
Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!
kép forrása:boon.hu
