Legyél te is magabiztos szülő

Gyermekpszichológus BLOG

Szerelem az oviban

2020. február 11. - Gyermekpszichológus

Az öt éves Peti egyik nap azzal fogadta az anyukáját, hogy ő bizony inkább Sáriba szerelmes és nem Petrába. Az anyukája nem nagyon értette a hirtelen változást, hiszen az elmúlt két hétben mást sem hallott, minthogy fia majd Petrát fogja feleségül venni. Ehhez képest ma Sári volt a menyasszonya. Anya magában mosolyogva meghallgatta kisfia "csapongó" szerelmi életét és úgy döntött, inkább nem konfrontálja fiát ilyen ellentmondásokkal.

pink_gold_simple_minimalist_clean_spring_blog_pinterest_graphic_1.png

Valentin nap közeledtével gondoltam én is írok valami aktuálisat a témában, de gyerekpszichológusként mégsem a felnőttek szerelmi életének vagyok a szakértője (pedig sokszor a felnőttek járnak hozzám végül terápiába). Így rendhagyó módon ezúttal az ovisok szerelmi életéről olvashattok ebben a cikkben, mert ebben az életkorban szokta a gyerekeket először foglalkoztatni a szerelem kérdése.

Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy egy ovis korú gyerek számára a szerelem nem azt jelenti mint nekünk felnőtteknek. Az igazi érett szexuális viselkedés és szerelem érzés majd csak kamaszkorban jelenik meg. Óvodáskorban figyelhetjük meg először, hogy a nemi identitás állandósulni kezd és a gyerekek határozottan felveszik a saját nemi szerepüket. Persze itt is mint minden esetben lehetnek különbségek. Néhány kisgyerek már jóval hamarabb kiköti, hogy ő nem vesz fel lányos/fiús ruhát, de a játékban jellemzően még nem számít a játszótárs neme. Kiscsoportban lehet igazán megfigyelni, hogy a lányok és a fiúk elkezdenek szeparálódni. Sokszor ki is közösítik vagy megkergetik, üldözik egymást. Itt szeretném megjegezni, hogy az ovisok szerepjátékaiból nem lehet a későbbi nemi identitás alakulására következni!! Azért, mert egy kisfiú inkább a lányokkal lányosat játszik, még nem lesz később homoszexuális...Más kérdés, ha egy homoszexuális felnőtt utólag azt mondja, ő már kisgyerekként is a lányokkal szeretett játszani. De ez nem azt jelenti, hogy MINDEN lányosakat játszó kisfiú homoszexuális lesz.

Jellemzően a gyerekek első igazi nagy szerelme az ellentétes nemű szülő. Korábban Freud ezt a "szerelmet" ödipális komplexusnak nevezte az Ödipusz legenda alapján. Ma már inkább azt mondjuk, hogy a gyerekek számára az ellenkező nem szerepéről az elsődleges mintát az ellenkező nemű szülő adja. Így az első ilyen érzelmek felé irányulnak. Persze a helyes viselkedés az, ha megbeszéljük vele mit is jelent igazából a szerelem. Tehát ezt a gyermeki közeledést jobb hárítani. Ne mondjuk azt neki, hogy majd anya lesz a feleséged kisfiam, milyen jó is lesz ez...

Az ovis szerelmi történeteket alapvetően nyitottan kell kezelni. Nem szabad abba beleszólni, kibe szerelmes éppen a gyerek. Még akkor sem ha a választottja a legagresszívebb fiú vagy a legfurcsább kislány a csoportban. Ezek a szerelmek egyrészt hamar elmúlnak, másrészt a későbbi szerelmi életébe sem szólhatunk már bele szülőként. Ezek a szerelmes évődések általában kimerülnek abban, hogy adnak néhány puszit egymásnak, megfogják egymás kezét vagy papás-mamásat játszanak. Teljesen normális az is, ha több szerelmük van, ha naponta másba szerelmesek vagy ha egyáltalán nem szerelmesek. De a legtöbb kisgyerek átéli azt is, hogy megnézik egymás nemiszervét a társakkal.

Mikor problémás az óvodáskori szerelem, amikor már szakértői segítséget kell kérni?

  • Ha valós szexuális viselkedést látunk a gyerekeknél. Huzogatják a kisfiú fütyijét, bekapják egymás nemi szervét vagy belenyúl az egyik gyerek a másik fenekébe.
  • Probléma, ha az ártatlan kis szerelmi játékok az egyik fél beleegyezése nélkül, erőltetve történnek. 
  • Ha a gyerek rendszeresen ki van téve annak, hogy látja a felnőttek szexuális aktusát vagy pornót nézhet. (Itt most nem arra gondolok, ami szinte inden családban előfordul, hogy véletlenül egyszer rányit a szüleire a gyerek.)
  • A gyerek viselkedése túlszexualizált. Zavaróan sokszor kacérkodóan, csábítóan közeledik más felnőtt és a társai iránt.

Óvodáskorban jelennek meg először a szerelemhez hasonló kisgyermeki érzések. Egy-egy ovis szerelem emlékét sokszor felnőttként is hordozzuk magunkkal. Ezért fontos, hogy a szülő meghallgassa, támogassa és ne szóljon bele, ne minősítse a gyerek érzéseit. Hagy maradjon ez meg a tiszta valójában!

Boldog Valentin napot kedves ovis szerelmesek! :)

 

Ha tetszik a blog, kövess Instagramon és lájkolj a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr415468984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása