Én mindig szomorúan olvasom a különböző internetes fórumokon, a közösségi médiában azokat a hozzászólásokat, ahol nők valamiért  "szaranyának" rossz szülőnek tartják magukat. (Persze általában a gyermek gondozásával kapcsolatos kérdésről van szó) Az ezekre adott eleve elítélő válaszok pedig egyenesen feldühítenek. Főleg akkor, amikor komplex és nagyon bonyolult lélektani kérdésekben a laikus válaszadó egyszerű ok okozati összefüggés mentén ítélkezik. Például ha valaki nem szoptat, akkor nem fog kötődni a babájához!!  Ez a fajta kommunikáció és a szülőszerep ilyen mértékű megítélése még inkább elmélyíti a szülők szorongását ebben az egyébként is kérdésekkel teli, felelősségteljes szerepben. Látni kell, hogy a nevelés nem fekete vagy fehér, nincsenek vegytisztán követhető nevelési irányzatok és a gyermek személyiségét illetve magát a szülőszerepet számos tényező alakítja. A pszichológia alapfeltevése, hogy maximális empátiával fordulva próbáljuk az adott család körülményeit minél mélyebben megismerni. Szeretném, ha ezt az alapfeltevést minél több olvasó megértené. 

Cikkemben nem szeretnék sem a gyerekszületés rózsaszín felhőjéről, sem a nehézségeiről beszélni. A családterápiás rendszerszemléleten keresztül írom le azt a változást, amit egy családban, párkapcsolatban az első és a többedik gyermek születése hoz és ahogyan a szülővé válás folyamata alakul. A rendszerszemlélet a gyermek születését normatív krízisnek írja le. A normatív szó itt arra utal, hogy a gyermek születése önmagában olyan mértékű változásokat hoz, melyeket a család krízisként élhet meg, de a krízis szó ez esetben nem negatív előjelű, hanem a változás mértékét írja le. 

Párkapcsolatból szülőpárrá válás, de mikor?

A klasszikus családi életciklus folyamatban a párkapcsolat alakulásának is van egy fejlődési íve. A megismerkedés, a szerelem kialakulása után egy összecsiszolódási fázis következik, majd idővel egy biztos alapokon nyugvó mély érzelmű szeretetkapcsolattá alakulnak a felek között az érzelmek. Több családterápiás kutatás vizsgálta, hogy a gyermek érkezése miként hat a kapcsolatra attól függően, hogy melyik szakaszban érkezik. Hamar kikövetkeztethető, hogyha a szerelem kezdetén, amikor még nem ismerik egymást a szülők, akkor nehezítettebb a helyzet és sokkal tudatosabban kell törekedni a másikkal való kommunikációra. Ebben az esetben a kapcsolat ismerkedési fázisa már a gyermekkel együtt zajlik. Olyan következtetéseket azonban nem lehet ebből levonni, mikor ideális jobb vagy rosszabb ha az embernek gyermeke születik...de érdemes erre is gondolni, amikor a gyermeknevelésben vagy a párkapcsolatban problémák merülnek fel. 

Új szerep: a szülő

Szülővé látszólag hirtelen válik az ember, valójában ez is egy folyamat része. Ranschburg mondta egyszer az egyik előadásán, hogy az első gyermek feladata, hogy ezt a két szerencsétlen fiatalt megtanítsa a szülő szerepre. :) Röviden így is leírhatjuk a folyamatot, és remélem érződik a megfogalmazásból mennyire benne van az is, hogy ez egy tapasztalati alapokon nyugvó tanulási folyamat. Rejthet magában tévedéseket, hibákat. Én mindig szomorúan olvasom a különböző internetes fórumokon, a közösségi médiában azokat a hozzászólásokat anyáktól, mely szerint rosszak, "szaranyák", mert ezt vagy azt (általában a gyermek gondozásával kapcsolatban) rosszul csinálnak szerintük vagy egy adott nevelési irány szerint.  Higyjék el, nem lehet egy gyermeket vagy a vele való kötődést olyan könnyen elrontani! Az ember személyiségét számos oldalról alakítja az élet, és a különböző dolgok kompenzálják egymást. Ezt hívja a szakma rezilienciának. Nagyon egyszerű példa erre, hogyha rákiabálok a gyerekre. Ez így leírva egyből egy nagyon negatív dolog. Ugyanakkor ezer más tényezőt, hatást is figyelembe kell ilyenkor venni, ami befolyásolja, hogyan érinti ez a gyermeket. Egyrészt fontos, hogy milyen a személyisége, alaptermészete. Pl ő maga tudja, hogy rosszat tett és mardossa a lelkiismeret vagy épp szándékosan tett valami rosszat. Érzékeny típus vagy érzelmileg távolságtartó. Milyen a családi légkör otthon? Hányadik ő a testvérsorban? Hosszan sorolhatnám ezeket a tényezőket. Elkerülhetetlen tehát, hogy a gyermeket az élete során negatív impulzusok érjék, de szerencsére ezek nem egy az egyben okoznak "lelki traumát". Ez igaz a szülők által elkövetett hibákra is. Szeretném ha az olvasó ezt a gondolatot jól megértené, mielőtt bárhol bárkinek a gyermeknevelési gyakorlatát, ad absurdum a szülői mivoltát megítélné! A pszichológia alapfeltevése, hogy nem ítélkezünk és mindig próbáljuk megérteni, empátiával elfogadni a másikat.

Saját szülői minta vs. Nevelési irányzatok

A szülő szerep tehát tanulható, és egy életen át formálódik. Nincsenek vegytiszta nevelési elvek vagy irányok. Az élet ebben az esetben sem fekete vagy fehér. Az emberek többségének van egy hozott mintája, ahogyan őt a szülei nevelték. Ezt végiggondolva van amit ugyanúgy szeretne csinálni vagy épp ellenkezőleg. Nehezebb helyzetben vannak azok az újdonsült szülők, akiknek a saját szülői minta egyérteműen negatív megítélésű, mert akkor még több nevelési kérdésben elbizonytalanodhatnak. Ugyanakkor egyre többen próbálják gyermekeiket tudatosan, valamilyen szakmai nevelési irány szerint nevelni. Aki fogékony erre, annak érdemes minél több szakirodalmat megismerni és sokat beszélgetni akár már a baba születése előtt is a szülőtársával. A nevelés kérdésében a kulcsszó a rugalmasság. A tapasztalatok és elvek szükségszerű kombinálása, az adott helyzethez való alkalmazkodás. Vegyünk egy egyszerű példát. A család alvással kapcsolatos rendszere, hogy mindenki külön ágyban alszik. Viszont ha a gyermek épp beteg és igányli, akkor alhat a szülőkkel. Ez egyfajta rugalmasság a nevelésben, melynek alapja a szülő saját szülői szerepébe vetett önbizalma.

A szülőszerep alakulása azonban nem ér véget a gyermek felnőtté válásával sem. Egy idősebb szülőpárnak is meg kell tanulni, hogyan támogassák a más felnőtt gyereküket, beleértve ebbe a gyermek új családjának az elfogadását, az anyós/após nagyszülő szerepet. Záró gondolatként szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a gyermeknevelés mennyire képlékeny és tanulható folyamat. Szerencsére az emberi természet pedig attól sokkal bonyolultabb, minthogy egy-egy nevelési hiba maradandó lelki traumát okozzon egy gyermek életében.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon! 

kép:pixabay

Ajánlott cikkek:

Rossz érzések gyermekünkkel kapcsolatban, melyekről senki nem beszél

A gyermekvállalás hatása a párkapcsolatra