Kevesen vallják be, de az igazság az, hogy nagy valószínűséggel minden szülőben vannak negatív érzések a gyermekükkel kapcsolatban. Csak ezekről „nem illik”, „nem szabad” beszélni, hiszen „mégiscsak a gyermekünkről van szó”, még a végén azt gondolják, „rossz szülők” vagyunk.

Ha eltemetjük magunkban ezeket a rossz érzéseket, attól elmúlni nem fognak, csak elfojtódnak. A tagadással viszont könnyen az ellenkezőjét érjük el, még inkább kikívánkozik az ellenérzés. Emiatt szégyenérzet, bűntudat keletkezik bennünk, hiszen „milyen szülő az, aki rosszat érez gyermekével kapcsolatban?” A dolog egyenes következménye, hogy még intenzívebben igyekszünk elfojtani negatív érzéseinket. Ördögi kör…

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha beszélnénk róla, ha ki mernénk fejezni és meg tudnánk érteni, mit miért érzünk gyermekünkkel kapcsolatban.

A hangsúly a megértésen van!

Ha különbözik a szülő és a gyermek természete

Ha egy szülő azzal a problémával keres meg, milyen nehezen boldogul a gyermeke nevelésével, mennyi feszültség, összetűzés, harag van köztük, én mindig szeretek rávilágítani arra, mennyire más lehet az egyes családtagok természete. Ha egy kisbaba nehezen kezelhető, sírós, nyűgös, nehezen alszik éjszakánként, nehéz temperamentumúnak tartjuk, ez pedig genetika, ilyen az alaptermészete. El lehet képzelni, hogyha ennek a kisbabának egy nyugodt, inkább lassú tempójú, megfontolt anyukája van, milyen nehezen indul kettejük kapcsolata! Az anya kétségbeesik, hogy nem tudja kezelni a babát, a babának pedig kevés az inger, és ettől még frusztráltabbá válik. Erre az anya még jobban kétségbe esik, és elkezdi önmagát ostorozni, hogy rossz anya. Holott valójában feszült, haragszik a kicsire, amiért nem hagyja aludni és állandóan sír. Ezt a helyzetet hipp-hopp megszüntetni nem tudjuk, de javítani sokat lehet rajta. Még Ranschburg egyik előadásán hallottam, hogyha a nehéz természetű csecsemő ágya mellé éjszaka beállítunk egy metronómot, vagy bekapcsoljuk a recsegő rádiót, hamarabb elalszik. (A sötét és csendes éjszaka a nyugtalan babának igazi kínszenvedés, hiszen semmilyen ingert nem kap, de ha hangokat és fényt biztosítunk neki, nyugodtabban alszik majd.) Ez a megértés lényege! De az egész nem ér semmit, ha nem beszélünk róla, ha folyton csak a szépet és a jót mutatjuk, holott belül mindenki fáradt, nyűgös. Ha értjük a gyermekünk és a saját természetünket, jobban látjuk a különbségeket, és kevésbé kétségbeejtő a gyermek viselkedése. Hányszor hallom, hogy bezzeg a testvérével soha nem volt semmi baj! Igen, erről szól a temperamentum elmélete. Ugyanabban a családban, ugyanolyan környezetben, ugyanazon szülők által, ugyanakkora szeretetben nevelkedve mégis mekkora különbség van a testvérek között! No persze, hiszen más az alaptermészetük…

Ez a gyerek tiszta apja/nagyanyja stb.!!

Az alaptermészet kérdésén túl egy másik fontos dolog, melyre rákérdez a gyermekpszichológus, hogy „Kire hasonlít a gyermek természete,”? Nem is gondolnánk, mennyire informatív egy ilyen kérdés, főleg ha az rá a válasz, hogy „Jaj ne is kérdezze, ugyanolyan makacs, mint az apja!” Mint már említettem, van az emberi természetnek is genetikai faktora, bizonyos tulajdonságok öröklődhetnek. Így nem meglepő, ha egyértelmű választ tudunk adni a hasonlóság kérdésére. Azt azonban fontos értenünk, mit is jelent valójában, ha bizonyos tulajdonságaiban valakire hasonlít a gyermek. Az előző példánál maradva, ha a szülők kapcsolatában pont az jelenti a legnagyobb problémát, hogy az apuka makacs, akkor nem véletlen, hogy gyermekének éppen ezt a tulajdonságát tudja az anyuka legnehezebben kezelni. Számtalan hasonló példát említhetnék még, de mindegyiknek ugyanaz az üzenete: A helyzet megértése kulcsfontosságú!

Ha a szülő-gyermek kapcsolatban túl sok a konfliktus, az első lépés ennek belátása. Tegye fel magában a kérdést, kinek hazudik, ha azt állítja mindig minden tökéletes? Nem jó ebbe a csapdába belesétálni, mert ha az ember tökéletesnek képzeli a családját, a legkisebb gondot és problémát is komoly kudarcként él majd meg, és ettől rossz gondolatai lesznek, csökken a szülői kompetencia érzése… Talán egyszerűbb, ha bevalljuk, igenis vannak negatív érzéseink gyermekünk iránt, hiszen emberek vagyunk, különbözünk egymástól.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép:worldbulletin.net