A két éves Bence anyukáját már egy hete minden nap azzal fogadják a bölcsiben, hogy a kisfiú megharapja a társait, ebédnél pedig verekszik a többiekkel. Az anyuka nagyon szégyelli magát és tudja, hogy fia sokszor vehemensebb a kelleténél, otthon is előszeretettel ölelgeti úgy a nemrég született kistestvérét, hogy a puszi inkább harapásnak látszik. A család aggódik, félnek a kívülállók megítélésétől. A játszótéren is folyamatosan csak a gyereket figyelik, nehogy másokat bántson. Tartanak tőle, hogy agresszív ember lesz a gyerek. De vajon jogos ez a félelem? Tényleg már két éves korban megmondható, ha valaki agresszív személyiség lesz?

Szerencsére a fent kérdésre egészen hamar megadható a válasz, hogy NEM. Nem lehet a két éves kori gyermeki viselkedésből egy felnőtt kialakult személyiségre vonatkoztathatóan egyértelmű megállapításokat tenni. Ugyanakkor maga a jelenség egészen gyakori, sok kisgyermeknevelő tudna mesélni miket tapasztal. A probléma megoldásáról való közös gondolkodást szeretném itt megosztani most az olvasókkal.

Az életkor sajátosságai

Mindenek előtt nagyon fontos tudni, hogy az 1-3 éves korosztályra jellemző életkori, viselkedési sajátosságokat minden esetben figyelembe kell venni. Ebben az életkorban bontakozik ki a gyerekek önállósága. Egy éves kor után már a legtöbben önállóan járnak, pakolnak, felfedezik a környezetet és sokszor eltávolodnak az anyától. Másfél éves korban van a szeparációs szorongásnak is egy újabb hulláma, ilyenkor még nehezebb lehet a leválás. A két évesek többsége már egészen jól megérteti magát szóban is a felnőttekkel, de jellemzően a gondolataik már előrébb járnak mint ahogyan ki tudják magukat fejezni, emiatt sokszor frusztráltak. A dackorszakban jelentkező érthetetlen hiszti egyik oka sokszor csupán annyi, hogy nem tudja magát jól kifejezni a gyerek. Kisgyermekkorban még nem alakult ki az a szabályozó rendszer, ami segít az indulatokat a társadalom elvárásainak megfelelően kezelni. Hallhatja is sokszor a kisgyerek szülő, milyen neveletlen, agresszív a gyereke. Holott ez egy eszköz számára a célja elérésében. A nevelés feladata pedig a szabályozó rendszer fokozatos kialakítása. De ne legyenek illúzióink, ez a folyamat az egész gyermekkoron át tart. Sőt felnőttkorban is a legtöbbünknek komoly kihívás, hogy egy-egy stresszes helyzetben ne "durranjon el" az agyunk. 

A kisgyermekkori agresszió tehát nem egyenlő azzal az agresszióval, amit egy felnőtt ember ért ilyen esetekben. Bennük nincs tudatos ártó szándék, nem azért bántanak valakit mert direkt rosszat akarnának neki.

Az agresszív viselkedésről való gondolkodás menete

• Gondoljuk át mióta jelentkezik a probléma és akkoriban történt-e valami a gyerekkel, változott-e bármi az életében. Az esetek egy jó részében hirtelen változik meg a gyermek viselkedése, ezért ez az első amit végig kell gondolni. Otthoni és közösségi történések egyaránt lehetnek a probléma okai. Jellemzően a beszoktatás vagy egy hosszabb szünet utáni újrakezdés időszaka nehézkes lehet. De ez normális jelenség. Mint ahogy az is, ha valamilyen változás vagy trauma éri. Pl. költözés, kistestvér születése, válás, haláleset a családban vagy a közösségben új nevelő érkezik, bántja egy másik társa stb.
• Már kisgyermekkorban megfigyelhető az emberek temperamentuma. Vannak gyerekek akik impulzívabbak, szertelenebbek, nagy a mozgásigényük, jobban igénylik a felnőttek figyelmét. Ők jellemzően kifelé mutatják ha nem érzik magukat komfortosan. Ők jellemzően hamarabb robbannak és mutatnak agresszív jegyeket. De idővel ez majd jobban kontrollálható lesz számukra, megtanulják majd a környezeti elvárásoknak megfelelően kezelni indulataikat. (Ez sem azt jelenti, hogy agresszívak lesznek idősebb korukban)
• Szükség esetén érdemes egy ideig naplót vezetni, mikor, milyen helyzetek váltanak ki agresszív viselkedést a gyerekből. Pl ha fáradt, akkor már több vele a probléma vagy egy bizonyos helyzet, egy bizonyos személy váltja ki nála a dühöt. 

Az agresszió kezelése a bölcsődében

• A bölcsődében jelentkező agresszív viselkedés kezelése a kisgyermeknevelő feladata. Ő van ott az adott helyzetben, ő látja mi történik. Életkorukból fakadóan ennek a korosztálynak minden esetben felnőtt segítségre van szüksége a problémák megoldásában. A szülők részéről fontos tehát, hogy a nevelőkkel kapcsolatban legyenek és közösen törekedjenek rendezni a helyzetet, illetve igyekezzenek hasonlóan kommunikálni a gyermekkel. Az soha nem vezet jóra, ha például otthon az önbíráskodásra biztatják a kicsit, de a bölcsiben nem szabad verekedni...
• Ma már köztudott, hogy az agresszió agressziót vált ki. A pedagógusok egyértelműen nem büntethetik a gyerekeket, főleg nem agresszív eszközökkel. De ugyanez igaz a többi kisgyerek viselkedésére is. Nem szabad agresszív válaszra biztatni azt a gyereket sem, akit bántanak.
• Kicsi gyerekek indulatos viselkedésének a csillapításában több eszközt is meg kell említenem. Először a legfontosabb a helyzet felismerése és tudatosítása a gyermekben. A nevelő szól, hogy ez most verekedés, érzékelteti a gyerekkel a problémát. Ilyenkor kell megvizsgálni az adott szituációt és lehetőség szerint kihangosítani a gyermek érzéseit. Pl látom most fáradt vagy; játszani szeretnél a másikkal; azt szeretnéd ha rád figyelnék stb. Ezután ha leállította a helytelen viselkedést és elmagyarázta miért nem szabad ezt csinálni (fáj a másiknak) akkor meg kell mutatni neki, hogyan kell helyesen viselkedni. Példa: Bence, most megbántottad Zsófit. Nem szabad megharapni senkit. Úgy látom te is szeretnél azzal a babával játszani ami nála van. Gyere ide, kérjük el tőle szépen és kérj bocsánatot amiért megharaptad, gyere simogassuk meg, biztosan fáj neki. A nevelőnek teljesen aktív szerepe van a helyzetben, ilyen kicsiktől nem várható el, hogy önállóan megoldják a problémát. A bocsánat kérést még sokáig nem értik a gyerekek, de a gesztust fontos megtanítani.
• Ezekről a helyzetekről és megoldásmódokról ugyanúgy kell kommunikálnia a családnak és a pedagógusnak. 

Fontos tudni, hogy ezek a kisgyermekkori agresszív viselkedésformák általában átmeneti időszakban vannak jelen és hamar rendeződnek. Többnyire köthetőek valamilyen változáshoz a gyermek életében. Ritka az, ha hosszan fennáll, mert maga a fejlődési érés is segíti a gyereket, hogy jobban kifejezze önmagát. 

Kövessetek Instagramon és Facebookon is!

kép:pixabay.com