A testvérek közötti rivalizálás a világ legtermészetesebb dolga. Az embergyerek természetéből fakadóan maximális szülői figyelemre vágyik, ezért amikor osztoznia kell rajta, az konfliktusok forrása. Éppen ezért a testvérféltékenység teljes megszüntetése nem lehet reális cél. A féltékenység viszont enyhíthető.

1. Felkészületlenül érkezik a kistestvér

Bármekkora korkülönbség is van a gyerekek között, mindig beszélni kell róla, hogy kistestvér érkezik a családba. Korábban egy anyuka a gyerekek közti féltékenykedések kapcsán megemlítette, hogy ők nem tartották fontosnak elmondani a nagyobb gyereknek a testvér érkezését, mert csak 15 hónap köztük a korkülönbség, úgysem érti. Látszólag ez így is történt, de valójában már a kezdetektől felmerültek a nehézségek. A nagyobb gyerek viselkedése, szokásai megváltoztak. Újra szopni szeretett volna, és éjszaka sokszor felkelt, csak hosszas küzdelmek árán lehetett visszaaltatni. A féltékenykedés nemcsak a testvér elleni kifejezett agresszióban nyilvánulhat meg. A gyerekek a változásokra általában viselkedéses formában reagálnak. A testvér felé érzett ellenérzésüket kivetítik a külvilágra. Az addig szófogadó kisfiú veszekedni kezd a játszótéri kispajtással, a 4 éves kislány újra elkezd éjszaka bepisilni, a kamasz ront a jegyein.

Könnyít a szülő helyzetén, ha már a baba megszületése előtt elkezdik felkészíteni a nagyobb gyermeket a kicsi érkezésére. Ha ez közösségbe szoktatással jár, akkor azt is érdemes minél hamarabb elkezdeni, vagy jóval a szülés utánra időzíteni. Nem szerencsés ha egybe esik a szülés és az óvodakezdés. Az előkészületeknek az is része, ha a család tervezi a babát, és erről is szó esik már. Nyilván ez egy idősebb testvér esetében életszerűbb, de valamilyen szinten be lehet avatni a nagyobb gyereket abba, hogy testvért terveznek.

2. Azt gondolni, hogy mindent ugyanúgy meg tudunk tenni mint az első gyereknél

Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy miden áron szeretné ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani a kicsinek, amit annak idején a nagy kapott. Be kell azonban látni, hogy ez fizikai képtelenség. Pl. Abban a családban, ahol már van egy gyerek, nem lesz síri csönd, ha alszik a pici. Azért sem tudjuk az összes figyelmünket megadni neki, mert a nagyobbnak is szüksége van ránk.

El kell engedni tehát azt a gondolatot, hogy minden ugyanolyan lesz majd mint a nagynál. Főleg igaz ez akkor, ha nagy a korkülönbség a gyerekek között. Sokan azért vállalnak nagy korkülönbséggel gyereket, hogy a picinek is minden figyelmet ugyanúgy meg tudjanak adni. Ugyanakkor ez még így sem lehetséges, mert egy kamaszkorú testvér is igényli a szülői figyelmet, és a nagy korkülönbség ellenére is számolni kell a testvérféltékenységgel.

3. Mindig mindent együtt csinálni a gyerekekkel

Közkedvelt gondolat, hogy a testvérek közti egyenlőség érdekében minden programot együtt szerveznek a gyerekekkel. Senki semmiből nem maradhat ki. Ez az elv alapvetően egy jó elgondolás. Valóban törekedni kell rá, hogy a családi egység meglegyen, és egyik gyerek se érezze magát kirekesztve. Ugyanakkor alapvető igénye a gyerekeknek, hogy személyes időt is eltölthessenek a szüleikkel. Amikor csak kettesben/hármasban vannak anyával és apával, amikor azt csinálnak, amit ő szeretne és nem kell osztozni a testvérével a szülők figyelmén. Egészen kicsi kortól lehet egy egyezséget kötni a gyerekekkel, hogy bizonyos időközönként mindenkinek jár egy kis különprogram anyával és apával. Elég az, ha csak együtt kiszaladnak egy tejért a boltba. Fontos azonban kimondani, hogy ez most egy különprogram. Egyik kedvenc példám erre annak a 12 éves lánynak az esete, aki nagyon kamasz módjára lázadt már a szülei ellen a testvérével való rossz viszony miatt. Többek között szeretett volna már egyedül otthon maradni, amikor az anyukája nagybevásárolni ment. Ekkor találtuk ki azt, hogy átkeretezik a nagybevásárlást. Nem egy kötelező szenvedés lesz elmenni neki, hanem egy csajos program anyával. Már a következő alkalommal arról számolt be az édesanyja, hogy lenyugodtak a kedélyek a bevásárlás során, és tudtak egy jót beszégetni. Az ilyen különprogramok jól ki tudják a gyerek kapcsolatigényét elégíteni, és apránként oldhatják az egyéb konfliktusokat. Tudjuk, hogy a gyerekek sokszor azért balhéznak, hogy felhívják a szülők figyelmét magukra. Az állandó fegyelmezés mellett ez egy pozitív kommunikációs eszköz.

4. Igazságot tenni a vitákban

A gyerekeket meg kell tanítani a kofliktusok kezelésére. Természetesen minél kisebbek, annál inkább szükséges a szülői beavatkozás. Ezek azonban korlátozódjanak magára a cselekvésre. Pl. nem szabad bántani a másikat, nem szabad elvenni a játékot stb. Ezeket a dötéseinket pedig minden esetben indokoljuk. Nemcsak a testvére játékát, hanem a másik gyerekét sem szabad elvenni, ez egy alapszabály. Ne a gyereket minősítsük, és ne a kapcsolatukra fókuszáljunk, hanem a helyzetet kezeljük. Igazságot tenni a gyerekek között azért nem tudunk, mert soha nem tudhatjuk biztosan ki kezdte a konfliktust. Még akkor sem, ha egyértelműnek látszik, hogy a nagy elvette a kicsi játékát. Mi van akkor, ha ez egy tegnapi sérelem megtorlása? Akkor a nagy igazságtalannak fogja érezni a büntetést és nemcsak a testvérére, hanem a szülőre is haragudni fog.

5. Megvédeni a kicsit, mert ő a kicsi / Túl nagy felelősséget adni a nagynak, mert ő a nagy

Ezt a pontot nem gondolom, hogy hosszasan kéne magyarázni. Ha pusztán a testvérsorban betöltött szerep miatt várunk el bizonyos dolgokat a gyerektől, azzal olyan szerepben fixáljuk, mely később a személyisége részévé válik. Biztosan mindenki ismer a környezetében olyan embert, aki felnőtt létére is kicsi szerepben van, vagy pl. kamaszként felnőtt módjára viselkedik. De nem kell ilyen messzire menni. A kisebb testvér is kezdeményezheti a konfliktust és a nagyobb is érezheti azt, hogy védelemre szorul.

Záró gondolatként szeretném megjegyezni, hogy a gyerekek közti konfliktusok megoldása és a jó kapcsolat kialakítása minden családban egy örök kérdés. Még akkor is, ha nem beszélnek róla és látszólag imádják egymást a testvérek. A tesvérféltékenység valamilyen formában mindenhol megjelenik.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

További cikkek a témában:

Minden gyereknek megvan a saját útja

Kistestvér születik

kép: ID 23041696 © Nagy-bagoly Ilona | Dreamstime.com

Ezt a bejegyzést még a kislányunk születése előtt írtam a várandósság körüli hercehurcáról. Azóta március 24-én a pici egészségesen megszületett. :)

Nyilván nem mondok újat, de amikor az ember lánya meglátja azt a bizonyos pozitív tesztet, hirtelen gondolatok, kérdések ezrei tolulnak a fejébe. A válaszok keresgélése közben hamar beleütközünk abba az ominózus marketing-gépezetbe, ami kifejezetten a várandósokat célozza.

Talán már a megfelelő kórház és orvos kiválasztása is a rendszer része, már aki megteheti, hogy válogat, de ez eltörpül a számos egyéb kismamákat riogató, mit kell megvenni a gyereknek, mitől leszel jó anya termékek mellett.

Mindenféle konkrétum nélkül szeretnék írni arról, én hogyan láttam magam körül ezt a gépezetet. Várandósságom során viszonylag sokszor olvasgattam fórumokat. Tudom-tudom, ezt sokan elítélik, nem onnan kell tájékozódni stb. De én (talán mert pszichológus vagyok?) szerettem arról olvasni, mások éppen hogyan élik meg az adott terhességi időszakot, hogyan kezelnek egy-egy felmerülő problémát, mit tartanak hasznosnak és feleslegesnek a babakelengye beszerzésekor. Valahol hálás is voltam, hogy azok az ismeretlen emberek leírták a tapasztalataikat.

Három helyről is kaptunk egy-egy kelengyelistát. A kórház, a védőnő és egy tapasztalt anyuka barátnőm is adott egyet. Ezeket összevetve gondoltuk a férjemmel, elkészítjük a sajátunkat, és hipp-hopp már össze is állt egy excel formájában. (Igen, mi ilyen exceleket szeretünk vezetni a dolgainkról :) ) Aztán elkezdtük végiggondolni az egyes szempontokat, miből milyenre lenne szükség. Ez eleinte nagy lelkesedéssel töltött el minket, de egy idő után kezdtem a magam bőrén is tapasztalni azt a bizonyos háttér marketing tevékenységet, ahogy az emberre hatni próbál a kereskedelem. Kezdtem egyre frusztráltabb lenni, mert az még rendben van, hogy egy-egy nagyobb tételt alaposabban átgondol az ember, de aztán lassan rájöttem, a legapróbb babadolgon is van/lenne mit átgondolni. Például milyen lázmérőt vegyél? Digitálisat? Fülhőmérőt? Lézereset? Ilyen és hasonló kérdésekkel internetes topikok százai vannak tele, és tényleg ember legyen a talpán, aki el tud vonatkoztatni. Erre mondta egy korábbi tanárom: Attól, hogy átesel a ló túloldalára, még nem a lovon ülsz! :)  Egy idő után rájöttem, hogyha nem akarok belebolondulni az előre gondolkodásba, hogy vajon mire lesz szükségünk, jobb ha elengedem ezeket a kérdéseket, és amit lehet, majd csak a baba születése után igény szerint beszerezni.

Be kell valljam, és ez a leírtak alapján biztos mindenkinek fel is tűnt, hogy mi a férjemmel nem vagyunk azok a hirtelen felindulásból vásárlók. Sőt, olykor túlzásba visszük a dolgok átgondolását. Ez karakter kérdése.

Sajnos azonban, ha az ember tényleg szétnéz az interneten (de én a praxisomban is tapasztaltam) ez a nyomás komoly önértékelési problémákhoz, szorongáshoz vezethet. Tudják hány olyan fórum van, ahol a leendő anyuka így indítja a kérdést: Rossz anya vagyok, ha nem vetetem le az őssejtet? Ugye attól még jó anya leszek, ha nem veszek légzésfigyelőt? Érzik a kérdésben ezt az erős negatív gondolatot? ROSSZ ANYA, ha nem vesz ezt vagy azt. Még meg sem született a gyermek, de már egyből egy ilyen destruktív tömör jelzővel illeti magát az ember, hogy ROSSZ. Ugyan miért? Az anyaságot az határozná meg, hogy mit veszek meg a gyereknek vagy mit nem? NEM. Az anyaság lassan, a babával együtt alakul ki a nőben. Mondhatni a baba formálja, alakítja. Ahogyan a pocak is nő a terhesség alatt, úgy válik egyre kézzelfoghatóbbá a kismamaság szerepe, és a születés után a baba gondozásával, a vele való kapcsolat tükrében formálódik a kötődés, a szeretet. Ezeket a lelki folyamatokat nem tudjuk kontrollálni. De a szülésfelkészítők, a babakelengye átgondolása és beszerzése is hamis kontroll-érzetet ad, hiszen a fogantatástól kezdve a dolgok szinte csak megtörténnek az emberrel. Előre nem kiszámítható sem a szülés módja, sem a baba temperamentuma vagy szokásai. Ezekhez majd akkor és ott kell alkalmazkodni, amikor bekövetkeznek.

Tehát nem, nem a vásárlással leszünk jó vagy rossz anyák. Ezek elsősorban egzisztenciális kérdések. Kinek milyenek az életkörülményei, mekkora a lakása, mekkora a babaszoba, mennyi pénze és milyen igényei vannak. Az anyaság, anyává válás pedig érzelmi, kapcsolati fogalom. Tárgyak megvásárlásával vagy nem megvásárlásával nem befolyásolható.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

 Image courtesy of Stuart Miles at FreeDigitalPhotos.net

Nemrégiben egy 8 éves kisfiú szülei azzal kerestek meg, hogy a gyermeknek rendszeresen rémálmai vannak. A probléma odáig fajult, hogy már nem mert elaludni. Eleinte minden szörnyűségre gondoltunk, vajon mi történhetett szegény gyerekkel, de aztán a diagnosztikai vizsgálat rátapintott a valódi okra. Az esti híradóban számoltak be egy különös gyerekrablás történetéről, amely annyira megrázta a kisfiút, hogy nem merte szóba sem hozni félelmeit.

Ez az eset komolyan felveti a felnőttek felelősségét, hogyan alakítják ki a gyermek tévézési szokásait. A gyakorlatban két véglettel találkozhatunk. Vannak családok, ahol nincs televízió készülék, máshol pedig háttérzajként gyakorlatilag egész nap be van kapcsolva. Itt is mint minden más esetben valahol a középút lehet a megoldás.

Milyen műsorokat mikor nézhet a gyerek?

A kábelszolgáltatók csatornakínálatában egészen kisbabáknak szóló tematikus csatornákat is találunk, de a jól ismert mesecsatornákat és műsorokat is előszeretettel nézik kicsik. Előnye a kisgyermekkorban nézett meséknek, hogy a gyermekek sokat tanulnak a történetekből, fejlődik a szókincsük, az állandóan ismételt dalokat előbb utóbb megtanulják a gyerekek. Miután közösségbe kerülnek, egyre gyakrabban téma a tévében látott mese, kinek melyik karakter a kedvence, minek öltözik be farsangkor. Egyszóval az óvodáskori szocializációnak ugyanúgy része a televízióban látott mese mint az olvasott történetek vagy a tanult dalok. Érdemes tehát a szülőnek nyomon követni az „aktuális trendeket”, és a gyerekkel együtt megismerni a meséket, később pedig a filmeket.

A gyerekek televíziózási szokásainak kialakításakor ugyanis a legfontosabb dolog, hogy bármit is néz a gyerek, arról a szülő tudjon, és meg tudják közösen beszélni a látottakat. Sokszor látjuk, hogy már az egészen kicsik is néznek videókat a youtube-on, és ezzel nincs is probléma, ha meghatározott időkeretben, a napi program beépített részeként a szülővel közösen történik. Sőt, ez a szituáció nemcsak a tanulásban, nyelvfejlődésben fejlesztő hatású, hanem a szülő-gyermek kapcsolatra is jó hatással van. Gond az, ha kontroll nélkül tévézhet, gépezhet, tabletezhet a gyerek. Gondoljunk bele, milyen könnyen betölthető az internetről egy pornóvideó vagy egy erőszakos filmjelenet, főleg a kisgyerek kezében, aki „csak” kattintgatja a gépet.

Nincsenek tehát írott szabályai annak, hány éves korban és mit nézhet a gyerek, mert a tévézési szokások a leginkább fontosak. Józan ésszel mondhatjuk, hogy egy természetfilmet a kisiskolás megnézhet a szüleivel, de az a felnőtt feladata, hogy észrevegye a gyerek félelmeit, amikor a tigris levadássza a zebrát. Ugyanez igaz az „ártatlan” sorozatokra, telenovellákra. Még a kiskamasszal is meg kell beszélni, hogy a filmben látottak nem a valóságot tükrözik, és az érzelmek valójában megjátszottak. A gyermeki fejlődés szempontjából fontos tudni, hogy ők egészen sokáig, szinte a kiskamaszkorig hajlamosak a tévében látottakat a valósággal összetéveszteni. (Sőt felnőttekre is jellemző ez, gondoljunk csak arra, amikor a nézők pénzt gyűjtöttek a vak Esmeralda szemműtétjére).

Itt kerülnek hátrányba a másik végletet képviselő családok, ahol nincs televízió készülék. Sokszor tapasztalhatjuk ugyanis, hogy a gyermek nincs felkészítve a tévében látottakra, ám amikor egyszer mégis megnéz egy műsort, nem tudja feldolgozni a történteket. Szintén nehezen kezelhető az a szituáció is, amikor a gyermek azért nem tud egy-egy közösségi témához kapcsolódni, mert nem tudja, miről van szó. Tudjuk, hogy ez kiskamaszkorban még inkább probléma.

Érdemes tehát komolyan elgondolkodni azon, hogyan alakítja ki a szülő gyermeke tévézési szokásait, hiszen ez is egy nevelési kérdés. Láthatjuk, hogy a végletek itt sem jó működőképes opciók, de az arany középút megtalálása családonként változhat.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Image courtesy of imagerymajestic at FreeDigitalPhotos.net

Az alábbi könyv alapvetően szakmai könyv, de a laikusok számára is abszolút követhető és érthető.

Kisbabánkra várva most én is újraolvasom. :)

Buno Bettelheim: Az elég jó szülő

"Ennek a könyvnek az a célja, hogy arra bátorítsa a szülőket, igyekezzenek a saját fejükkel végiggondolni a gyereknevelés bizonyos kérdéseit. Remélem, a fenti példák segítenek nekik abban, hogy jó megoldást találjanak a gyermeknevelés során felmerülő bármiféle problémára. Erre irányuló erőfeszítéseik révén válnak majd elég jó szülővé, ami mind önmaguknak, mind gyermekeiknek javára válik. Az elég jó szülő mindig tudatában lesz, hogy gyermeket foganni, kihordani és világra hozni életének legcsodálatosabb eseménye. A születés pedig a gyermek életében a legcsodálatosabb esemény. Minél jobban élvezik mindazt a maguk módján, ami ebből következik - a szülő a gyermeknevelést, a gyermek azt, hogy a szülő neveli -, annál boldogabb lesz az életük. Ha ez a könyv valamelyest hozzájárulhat, hogy ez a lehetséges boldogság valósággá váljék, akkor elmondhatom, hogy elérte a célját. (A szerző)"

Mennyire sérül a gyerek váláskor? Hogyan mondjuk meg neki, hogy mostantól anya és apa külön fog élni? Mit mondjunk neki és milyen mélységben a válás okáról?

Amikor válásról beszélünk, az a párkapcsolati szinten két felnőtt ember párkapcsolatának a végét jelenti. Ilyen értelemben egyéni kérdés, trauma, krízis. Viszont ha a kapcsolatból gyermek is született, az ő sorsáról a szülőknek a leginkább körültekintően kell gondoskodni. Hiszen a gyermek a történteket érdemben nem tudja befolyásolni, a válás mellet nem ő döntött. Mondhatjuk azt is, hogy a helyzet áldozata. Miért írom ezt le, holott magától értetődőnek tűnik? Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem minden esetben. Ezért is fontos rögtön a legelején tisztázni, hogy válás esetén a történések két szinten zajlanak. Párkapcsolati és családi szinten. Ez azt jelenti, hogy vannak dolgok, melyek a felnőttekre tartoznak. Pl. A kapcsolat megromlásához vezető esetleges kínos, botrányos részletek vagy a másikkal szemben érzett gyűlölet stb. A gyermeket nem szabad a felnőttek megoldatlan konfliktusaival terhelni, még akkor sem, ha már kamasz és úgy tűnik, hogy partner a problémák kezelésében. Becsapós a helyzet! A gyerekek alaptermészetükből kifolyólag vágynak a szülők figyelmére. Megtiszteltetésnek érzik, ha a szülő „barátai” lehetnek, de valójában nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Bárki ismerhet olyan felnőtt embert a környezetében, aki gyerekként aktív részese volt a szülők torzsalkodásának. Kérdezze meg tőle, milyen érzés volt ezt megélni?

Akárhogyan is alakuljon az élet, a gyereknek az apja az apja, az anyja az anyja marad. Akkor is, ha bántalmazták, akkor is, ha elhanyagolták. A vérszerinti rokonságot nem lehet megszüntetni vagy elfelejteni. Ha pedig a gyermeknek jó a kapcsolata a szüleivel, hiába gondolom, hogy a volt párom egy „szemét alak”. A gyereknek ő az anyja/apja!

Mit él át a gyermek, amikor elválnak a szülei?

Létbizonytalanságot. Számára a szülők teremtette otthon jelenti a világot, így válás után a legfontosabb, hogy az új életét kialakítsák. Célszerű a gyerekkel akkor megbeszélni a szakítást, ha már tudják, hol és kivel fog élni. Mint fentebb is említettem, párkapcsolati szinten a szülők feladata a gyermek sorsáról való gondoskodás, a gyermekelhelyezés és láthatás kialakítása. Ezután közösen beszéljék meg a gyermekkel, hogyan alakul további életük. Fontos tudatni vele, hogy nem miatta válnak és őt ugyanúgy örökké szeretni fogják. Anya mindig az édesanyja, apa mindig az édesapja marad. A gyermek láthatását nagyon különböző módon intézik a szülők. A leggyakoribb, amikor az édesanyánál van elhelyezve és az édesapa hétköznap egy napot illetve kéthetente egy hétvégét tölt vele. De ettől a gyakorlatban sokan eltérnek.

Ideális megoldás aligha van. Ha csak a gyermek érdekeit néznék, nem válnának el. A gyerekek jelentős többsége ugyanis a lelke mélyén teljes családban szeretne élni. Ugyanakkor mi felnőttek tudjuk azt, hogy miért válunk el és miért lehet az új élet egy jobb élet a gyermek számára. Tudom, hogy számtalan élethelyzetben válnak el emberek, így általánosságokat nagyon nehéz megfogalmazni a gyerekek helyzetéről válás esetén. Ugyanakkor a fentebb leírtak mindenkire érvényesek, természetesen az egyéni helyzethez igazítva. Pl. Ha egy gyermek nem is ismeri az édesapját, akkor is joga van róla egy képet kialakítani és nem titkolhatjuk előtte a származását. Az már más kérdés, hogyha egy apa nem akarja látni a gyermekét, egyszer azzal is el kell számolnia az életben. Ha másként nem, a gyermeke felnőtt emberként majd kialakít róla egy véleményt. Ez idővel minden gyermekre igaz lesz. Eljön az életben az az időszak, amikor önismereti jelleggel mindenki végiggondolja származását, szülei mintáját. Egy érett személyiségű felnőtt embernek lesz véleménye a szülei házasságáról, és ez nem azt jelenti, hogy ő maga is el fog majd válni. Szerencsére.

Tudom, hogy a válás egy nagy trauma, bármi is legyen az idáig vezető út. Azt is tudom, hogy egy megromlott kapcsolatban nagyon nehéz lehet megegyezni a másikkal. A perek sokszor évekig is elhúzódnak. Éppen ezért, ha békésen nem megy a válás, érdemes megpróbálni terápiás mediációra menni. Ennek a lényege a válás utáni körülmények kialakítása úgy, hogy mindenkinek a lehető legoptimálisabb legyen. A gyermek számára a válás egy trauma, de sokat segít, ha sikerül békésen rendezni a körülményeket. Ezzel ellentétben azonban lelkileg nehezebb, ha uszításokkal, konfliktusokkal teli a válás utáni élet.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebbokon!

Cikkek a témában:

Családalapítás válás után

Hogyan mondjuk el a gyereknek, hogy el fogunk válni?

Image courtesy of David Castillo Dominici at FreeDigitalPhotos.net

Mostanában viszonylag sok könyvet, tájékoztatót, honlapot, cikket olvastam az apaságról, apává válásról, az apa szerepéről a gyermek életében. Megdöbbentő, milyen sztereotíp sablonokkal vannak tele ezek az irományok. 5 pontban összeszedtem az általam vélt legsúlyosabbakat!

1. A leendő apukák nem tudnak mit kezdeni a várandósság tényével. Még akkor sem, ha sokat vártak a babára, mert ők a várakozást sem élik meg drasztikusan.

Él a köztudatban egy mítosz, mely szerint az apukák számára a gyermekvállalás szó szerint teher. A nő mindig hamarabb érett az anyaságra, az apukákat nyüstölni kell vagy ne adj' Isten becserkészni. Mintha az apuka csak egy kellék lenne a "babaprojektben". Ezt egyes cikkek, könyvek szinte kész tényként kezelik, és nem látják az érem másik oldalát. Azt gondolom, nem lehet az emberi érzésekről ilyen általánosságban beszélni! Az elhúzódó babavárási időszakot és a meddőséget a férfiak is megélik, és itt sem mindenkire érvényes az a sztereotípia, hogy nem szívesen beszélnek róla. A múltkor egy apukával éppen arról beszélgettünk a rendelőben, milyen sokat jelentett neki, hogy a gyermekvárás ideje alatt két barátja is hasonló problémával küzdött.

2. Az apukák nem tudják úgy átélni a várandósság szépségeit mint az anyukák. Az apukák számára a terhesség: megváltozott, folyamatosan hízó, hisztiző feleség, akit ki kell szolgálni; szexmegvonás; kényszerű részvétel az orvosi vizsgálatokon, szülésen.

Ezeket a "kedves" jelzőket, melyekkel a várandós nőket illetik, nem egy helyen olvastam. Mintha természetes és elkerülhetetlen lenne, hogy mindenkinél minden "mellékhatás" jelentkezik. Egy jó párkapcsolatban az apuka számára nem a szexmegvonással lesz egyenlő a várandósság. Azért sem szeretem ezeket az általánosításokat, mert ha valaki komolyan veszi őket, még az is előfordulhat, hogy valóban eltávolodik a párjától. 

3. Az apukák automatikusan féltékenyek a kisbabára.

 Az első gyermek érkezése valóban megváltoztatja a család eddigi felállását, ez természetes. Nyilvánvaló az is, hogy eleinte mindenki a helyét keresi az új családban. A baba pedig mindkét szülő figyelméből nagyon sokat kap. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az apuka is rengeteg szeretetet kap a picitől, töltődik a gyermeke szeretetéből. Tehát nem az anya egyszemélyes feladata a baba és az apuka érzelmi igényeit kielégíteni! Egy családról beszélünk, ahol mindenki mindenkitől kap és mindenkinek ad, ez a rendszer.

4. Egy apuka nem tud mit kezdeni addig a gyerekkel, amíg az nem beszél. 

Ügyetlen a kisbaba gondozásában, nem szeret pelenkázni stb. Nem is fejteném ki tovább, miért nem igaz ez az állítás úgy általánosságban az apukákra. Nézzünk szét a közvetlen környezetünkben, és máris látni fogjuk az ellenpéldát.

5. Az apukák egész nap dolgoznak. Így este már csak egy kis játékra van idejük. A gyerekkel kapcsolatos  feladatok (pl. szülői értekezlet, orvosi vizsgálatok stb.) az anyuka feladata.

Ha most készítenék arról egy statisztikát, milyen arányban keresik fel a gyermekpszichológiai magánrendelésemet az anyukák és az apukák, közel fele-fele arányú lenne az eredmény! Az apukák ugyanúgy, ha nem jobban aggódnak, hogy mit rontanak el a gyermeknevelésben, miért dacos a gyerek, hogyan kezeljék a kamaszt, mi legyen az iskolai konfliktus megoldása. Egyszer egy apuka meg is jegyezte, mennyire méltánytalannak tartja, hogy az ő szerepükről olyan kevés szó esik a gyermeknevelésben.

Záró gondolatom, hogy ezek az általánosítások több szempontból is károsak! Egyrészt kialakítanak egy sablonos képet az anya és apa szerepéről, ami óhatatlanul meghatározhatja a közgondolkodást. Emlékszem egy fiatal párra, ahol a nő azért nem mert a gyermekvállalásról beszélni, mert félt az elutasítástól, a férfi pedig azért nem, mert úgy érezte ilyen fiatalon nem is normális, hogy gyermeket szeretne. Idővel a feszültség majdnem szakításig fokozódott, és megdöbbentő volt az a tisztázó beszélgetés, amikor kiderült, hogy valójában mindketten szeretnének már gyermeket.

Szerencsére mi emberek elég egyediek és megismételhetetlenek vagyunk anélkül, hogy ilyen sztereotípiák mentén ítéljék meg a viselkedésünket. 

Probléma az általánosításokkal az, hogy önbeteljesítő jóslatként működhetnek!

Ha tetszik a blog, lájkold a Facebookon!

 Image courtesy of David Castillo Dominici at FreeDigitalPhotos.net

A Kérdés-Válasz rovatban egy-egy sokak által kérdezett kérdést és a rá adott választ olvashatják! Beszéljünk most a 2-4 éves korban jelentkező éjszakai felriadásokról, sírásról, alvajárásról.

VAKÁCIÓ! Végre pihenhetnek a diákok…és főhet a szülők feje, ki és mikor vigyázzon a gyerekre, hogyan töltsék hasznosan a szünidőt. Nem mindenki engedheti meg magának a táborozást és a nyaralást.

Már javában tart a nyári szünet, melynek hasznos eltöltése komoly kihívás a családok számára. A serdülő korosztály már szeretne önállósodni, legszívesebben egész nap csak a barátokkal lennének vagy otthon gépeznének. A kicsik felügyeletét külön meg kell szervezni. Rengeteg táborba el tudnak menni, és szerencsés esetben a nagyszülőknél is vakációzhatnak. Az alábbi szempontokat érdemes végiggondolni a nyári szünet alakításában:

• Közvetlenül az iskolakezdés után egy intenzívebb pihenős időszak következzen, mert az egész éves tanulás után nagyon elfáradnak a gyerekek. Nem szerencsés, ha egyből a nyári házi feladatokat veszik elő vagy kezdik a matektábort. Legyen egy íve a nyárnak. Később augusztus végén apránként visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. Az utolsó 2-3 hétben foglalkozzanak az iskolával, be lehet szerezni a tanévkezdés kellékeit. Legkésőbb az utolsó héten pedig már időben feküdjenek le időben a gyerekek és keljenek korábban, hogy a bioritmusuk is visszaálljon. Ezt az ívet évről évre tartani lehet, és így a nyári szünet eltöltésének is kialakul a szokása.
• Ha kaptak nyárra házi feladatot, kötelező olvasmányt a diákok, ezek megtanulása, elolvasása ne maradjon a szünidő végére. A kezdeti pihenés után kisebb részekre osztható a tanulnivaló és egy könnyebb tempóban a nyár végéig meg lehet tanulni azt.
• Nem szerencsés, ha folyamatosan távol töltik a szünidőt a gyerekek az otthonuktól. Sok gyermek egész nyáron utazik, táborból táborba megy. Fontos, hogy a megszokott környezetében, az otthonában is tudjon pihenni. A nyári program tervezésekor ezt is vegyék figyelembe.
• Nem minden család engedheti meg magának a táborokat és a nyaralást. Ugyanakkor az otthon töltött idő is lehet nyaralás. A nyári szünetben lazíthatnak a hétköznapi szokásokon, alhatnak többet, nézhetnek este tovább filmeket stb. A hétköznapokba is becsempészi a nyaralás hangulatát egy esti fagyizás, egy-egy strand élmény vagy medencézés kertben. A lényeg, hogy szabadság van és másként alakul a nap tematikája.

Nyári szünet ide vagy oda, kamaszkorban már elvárható, hogy az otthon töltött idő alatt besegítsen a gyerek a házimunkába. Ezt azért is jegyzem meg külön, mert sok esetben konfliktusos, hogy a gyerek egész nap otthon van, a szülő pedig munka után mosogathatja a déli maradékot a gyerek után. Napi szinten össze lehet írni a tennivalókat, és egy fél óra-óra segítség belefér az otthon töltött időbe.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Image courtesy of marcolm at FreeDigitalPhotos.net