„Embereket ütni helytelen, és a gyerekek is emberek.”– hirdeti az Európa Tanács erőszak ellenes programjának a szlogenje. Magyarországon az, hogy elcsattan egy-két pofon vagy kézre legyintés, bevett és jóváhagyott eszköze a gyereknevelésnek, szinte minden családban előfordul. „Nem lehetett bírni a gyerekkel, mit csináltam volna vele?” Sőt, egy, a családon belüli erőszakkal is foglalkozó kutatás becslése szerint Magyarországon a felnőttek 90 %-a elfogadhatónak tartja a testi fenyítést…

A cikkemben felhasznált anyag itt olvasható

Pedig 2004-ben az Európa Tanács tagállamainak parlamenti közgyűlésén elfogadták azt a célkitűzést, mely szerint egész Európában legyen tilos a testi fenyítés minden formája. Még ugyanebben az évben Magyarországon módosították az 1997-es gyermekvédelmi törvényt, s a gyermeki jogok közé beemelték a testi fenyítés teljes tilalmát. (1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 6. § (5) bek.) A probléma viszont az, hogy a szülők döntő többsége erről a szabályozásról nem hallott. Tájékoztató kampányok sorozatára lenne szükség ahhoz, hogy eljussanak a hírek az érintettekhez, de még akkor is felmerül a kérdés, vajon pusztán a jogi szabályozás mennyiben oldaná meg a helyzetet. A szakemberek azt az álláspontot fogalmazzák meg, hogy a gyermekek semmilyen testi és érzelmi fenyítésnek, fenyegetettségnek, kegyetlen, megalázó bánásmódnak illetve büntetésnek nem vethetők alá.

Sok szülő nem tud mit kezdeni a neveletlen, hisztiző gyermekével, és inkább rácsap a kezére, fenekére vagy megüti az arcát.

2 éves korban jelentkezik először a dackorszak, ami egy szükséges fejlődési mérföldkő. A gyermek nem szándékos rosszindulatból ellenkezik a szülővel, hanem a határait és az akaraterejét próbálgatja. Idővel csillapodik ez a nagy ellenállás, de az életkor előrehaladtával lehetnek egy gyermeknek dacos periódusai. A kisgyermekkori hiszti és rosszalkodás sokszor leginkább a szülő figyelmének a felkeltésére szolgál. Egy gyermek számára a semmilyen (neutrális) figyelemnél még a negatív figyelem is jobb. Így fordulhat elő, hogyha másként nem, de rosszalkodással magára tudja irányítani a szülő figyelmét. Legalább addig is foglalkoznak vele. Ez viszont egy ördögi kör, és ha ráismerünk, sürgősen változtatni kell! A helytelen viselkedést érdemes figyelmen kívül hagyni. Ha érzi a gyerek, hogy hisztivel nem ér el célt, idővel más módszerhez fog folyamodni. Sokat segíthet, ha határozottak vagyunk a tiltásban, miközben alternatívát kínálunk, miként fejezze ki igényeit a hiszti helyett. Nagyobbakkal érdemes megállapodásokat, kompromisszumokat kötni. Egy idő után a gyermek saját belső meggyőződéséből fog így viselkedni. Ezzel párhuzamosan pedig a pozitív figyelem adására is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Talán az egyik legegyszerűbb dolog, ha kicsit átkeretezzük a hétköznapi szokásos tevékenységeket. (pl. ha kiszalad a boltba egy tejért a szülő, vigye magával a gyermekét, mondván ez most anyás/apás különprogram)

Veréssel lehet motiválni a gyereket? Sokan azért ütik meg, mert pl., nem segít a házimunkában.

Sokszor úgy tűnik, a fizikai agresszió hatásos fegyelmezési módszer (rövidtávon legalábbis). Hosszú távon azonban leginkább a büntetéselkerülő magatartást erősíti a gyermekben. Ez azt jelenti, hogy nem saját belső meggyőződése miatt, hanem az esetleges büntetéstől való félelemből viselkedik így. Például, ha egy gyermek azt szokja meg, hogy félelemből tanul, később hajlamosabb lesz rá, hogy a büntetés elkerülésének érdekében hazudik, csal. Hosszú távon a cél az, hogy saját belső motivációja vezérelje a teljesítmény elérésében. Így kimondhatjuk: sem a büntetés sem a jutalmazás nem megfelelő nevelési módszer.

Lehetséges-e olyan eset, amikor mégis indokolt egy pofon adása?

Azt gondolom, hogy a verés mindig a visszájára üt. Ha egy gyermek azt látja, hogy a konfliktusokat egy pofonnal oldják meg, ez lesz számára is a természetes. Ne csodálkozzunk, ha később az iskolában vagy a saját családjában is ehhez a módszerhez fog nyúlni. A leghatásosabb nevelési eszköz a szülői példa! (Négyszer nagyobb eséllyel lesznek bántalmazók azok a szülők, akiket gyermekkorukban vertek!!)

De a szülő is ember…

A szülői szerepet nem tanítják sehol. Ugyanakkor a szülővé válás a személyiségfejlődés egyik kritikus szakasza. Sok felnőtt számára embert próbáló feladat. Sokszor a szülők nem is akarják bántani gyermeküket, de maguk sincsenek tisztában vele, hogy éppen azt teszik. Az eszköztelenség, a folyton síró gyermek, a nehéz életkörülmények elkeserítőek, és végső kétségbeesésében lekever egyet a gyereknek. Csak sajnos ez legközelebb is nagy eséllyel előfordul, és idővel rendszeressé válhatnak a pofonok…

Vagyis a szülőknek is szükségük lenne segítségre! Önmagában a jogi szabályozás nem elég! „Olyan preventív jellegű intézkedésekre lenne szükség, amelynek részét alkotják azok a törekvések, amelyek a pozitív, erőszakmentes szülői nevelési technikák elterjesztésére, a konfliktusok kezelésének lehetséges megoldási módjaira hívják fel a figyelmet.”

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

További cikkek a témával kapcsolatban:

A gyermekbántalmazás jogi vonatkozásai

A gyermekbántalmazás lelki vonatkozásai

kép forrása:mentalhelp.net