Érezhető változás lesz az életében. A szülők hozzáállása és a helyzetről való gondolkodása pedig perdöntő hatású a jövőre nézve. Éppen ezért fontos a felkészítés módja!

Sok családban a jobb megélhetés reményében valamelyik szülő (általában az apák) külföldi munkát vállal. Általában ilyenkor hetekre elutazik, és a családnak alkalmazkodni kell a megváltozott feltételekhez. Szerencsés esetben az új munka elkezdése előtt van némi idő arra, hogy alaposan felkészüljenek, berendezkedjenek erre az életformára. Ha csak néhány hónapnyi elfoglaltságról van szó, könnyebb a helyzet.

Hogyan mondjuk el neki?

A gyermekek életkora az első szempont, mely meghatározza, milyen módon kommunikáljunk velük a változásokról. Csecsemőkorban a baba számára a legfontosabb az elsődleges gondozó (általában az anya) jelenléte és az állandó napi ritmus kialakítása. Ő még keveset érzékel a változásokból, és azt is leginkább az anya érzésein keresztül.

Ha az egyik szülő kezdetektől fogva külföldön dolgozik, a legnagyobb kérdés, hogyan alakul majd köztük a kötődés. 3 éves kor alatt még nem alakul ki a gyermekben az állandóság fogalma. Sokat segítünk tehát azzal, ha sikerül megoldani a mindennapi kommunikációt (skype, telefon stb.) Akkor ugyanis, ha hosszabb ideig nincs kapcsolat a távol lévő szülővel, a kisgyerek hamar el is felejtkezik róla, és ez nem azért van, mert nem szereti őt.

Sokszor kerestek már azzal a kérdéssel, miért viselkedik furcsán a gyerek, amikor hazajön az apja külföldről. Azért, mert ez ugyanolyan változás számára, mint amikor elment. Egy három évesnek fogalma sincs mit jelent a távolság, mi az, hogy országok, ő csak annyit érzékel ebből, hogy egyszer van, máskor pedig nincs apja. 

Óvodáskorban már kissé árnyaltabb a helyzet. A közös megbeszélések, játékos történetek, mesék segítenek a változás elfogadásában. Azt kell a leginkább megerősíteni a gyermekben, hogy nem örökre megy el a szülő. Felmerülő kérdései elől pedig nem szabad elzárkózni. Az óvodások fantasztikus mesevilága és képzelőereje könnyen félelmetes történeteket sző a „külföld” köré. Ha nyíltan és őszintén tudunk vele beszélgetni, kevésbé szorong majd. Sokan hazaérkezésig visszaszámolják a napokat, ám ebben az esetben legyenek körültekintőek. Egy óvodás nehezen viseli, ha csalódás éri, ezért ha nem biztosak a hazajövetel időpontjában (pl. kamionsofőrök) inkább ne mondjanak róla semmit.

Iskoláskorban a gyermekek könnyebben alkalmazkodnak a változásokhoz. Kiskamaszkorra már kialakult az itthoni (társadalmi) élete, és megvan a kellő ismerete arról, mit jelent a külföld.  Az iskolások már fel tudják mérni a helyzet súlyát, és könnyebben megértik a változás mögött rejlő okokat. Számukra fontos lehet, hogy önállóan fel tudják venni a külföldön élő szülővel a kapcsolatot. Ez előnye is lehet a távollétnek, ugyanis a messze lévő szülővel néha könnyebb megosztani a kényes kérdéseket.

Mit tegyenek a szülők, amikor együtt van a család?

Az esetek többségében a távol élő szülő az önfeledt szórakozásra, játékra vágyik gyermekeivel, amikor itthon van. Ez érthető is, hiszen a külföldre költözés a család többi tagjának is legalább ugyanakkora változás. Tapasztalataim alapján ilyenkor a legtöbb problémát az okozza, hogy a hazajött szülő szeretne mindent megadni gyermekének, míg a másik jobban ragaszkodik az eddig bevett szabályokhoz. Ezen nem érdemes összeveszni! Mindenki szempontjai érthetőek, így a legkézenfekvőbb, ha kompromisszumot kötnek. Betartják az alapkérdéseket (lefekvés, evés stb.) és ebben a néhány napban megpróbálják felszabadultan érezni magukat.

Ezeket a szempontokat érdemes átgondolni, amikor valamelyik szülő távol az otthontól vállal munkát. Ha hosszú távon külön él a család, további kérdések merülhetnek fel, de ezek általában egyediek. Többségében mindenki a családegyesítésre törekszik.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon! 

kép.newstribune.com

Mire a szülés utáni első év fáradalmait kipihenné a szülő, újabb nehézségként jelentkezik a kisgyermekek első dackorszaka. Hirtelen, minden átmenet nélkül jön, és sokszor ijesztő hisztikkel, érthetetlen ellenállásokkal találjuk szembe magunkat. Mielőtt kétségbe esne, tudjon meg többet róla!

Az első dackorszak egy és három éves kor között jelentkezik. Sokszor egyik napról a másikra hirtelen jelentkezik az érzelmi túlfűtöttség, mely nemcsak a szülő, hanem a gyermek számára is terhes. Rendszertelenül, indokolatlanul és gyakran tiltakozik, ellenáll.  Olyan érzés ez, mintha az eddig tündéri kisbaba hirtelen kifordulna magából, és kisördöggé válna.

Mielőtt kétségbeesne!

Jó, ha értjük, miről is szól a dackorszak valójában! Ebben az életkorban a gyermek már elég érett arra, hogy saját határait feszegesse. Képes az önálló helyváltoztató mozgásra, el tud távolodni a térben az anyától, folyamatosan fejlődik a beszéde és lassan szobatiszta. Épp optimális időszak ez arra, hogy kipróbálja, meddig mehet el, meddig feszítheti a húrt. Tudat alatt pedig a szülőket is próbára teszi, mennyire fogadják őt el így, hogyan reagálnak a dacos viselkedésre, és szeretik-e akkor is, ha hisztizik. Hangsúlyozom, tudat alatt! Senki ne gondolja, hogy egy kétéves direkt, rosszindulatból bántja a szüleit!! Higgye el, a hisztiroham neki sem jó, ő sem élvezi, de még túl tapasztalatlan és gyakorlatlan ahhoz, hogy képes legyen uralni önmagát, legyűrni túláradó érzelmeit. Ha ezt az ember tudatosítja magában, könnyebb elfogadni a dacos viselkedést. A legnehezebb ilyenkor higgadtnak maradni, de ha a szülő látványosan kiborul, az nagyon ijesztő a gyermek számára.

Hogyan kezeljem?

Ha gyermeknevelésről van szó, nem lehet eleget hangsúlyozni a következetességet! Azokból a nevelési alapelvekből, melyeket magunkénak vallunk, ilyenkor sem szabad engedni. Azaz nem szabad ütni, verni, káromkodni, csapkodni stb. Ugyanígy nem engedünk a napirendből. Hiába hisztizik, este fürdeni kell. És ez miért nem csak általánosság? Mert sokkal könnyebb úgy kezelni a hisztit, ha tudom, mi az, ami kőbe vésett szabály. Nem a gyermeket kell minősíteni, hogy rossz vagy, buta vagy, hanem a szabályokat betartani. Ezek a szabályok pedig fontosak a számára. Ha egy kétévesnek felborul a napirendje, vagy mindenben ő veszi át az irányítást, megrémül. Ezért nem szabad lejjebb adni a nevelési alapelvekből. Mindezek mellett néhány kérdésben nyugodtan engedhetünk neki. Ha ő a piros zoknit szeretné a kék helyett felvenni, ám legyen. De azt már nem döntheti el, hogy kell-e zokni télen vagy sem.

A lényeg, hogy megtapasztalja, a hisztivel nem tud eredményeket elérni. Sok esetben az is hatásos, ha nem veszünk róla tudomást. Ésszerű keretek között, fél szemmel mégis rajta tartva a szemünket, kezdjünk el valami mással foglalkozni. Idővel a gyermek rájön, hogy csak saját magát fárasztja, és jobb program, ha bekapcsolódik az anya tevékenységébe.

A fegyelmezésen túl, pozitív visszacsatolásokat is kell adni számára! Hajoljunk le hozzá, és mondjuk el neki, mennyire szeretjük akkor is, ha így viselkedik. Tudassuk vele, hogy értjük, milyen nehéz neki kezelni a helyzetet, de mi vele vagyunk és segítünk. Amikor egy kisgyermek a dackorszakát éli, tudat alatt a szülőket is mérlegre teszi, mennyire fogadják el őt. Épp ezért ha mellette állunk, foglalkozunk vele és kifejezzük szeretetünket irányába, sokat segítünk neki abban, hogy megfelelően tudja kezelni az érzelmeit.

Legyünk türelmesek! A gyerekek többségénél ez az időszak amilyen hamar jött, olyan hamar el is múlik.

Mit ne tegyünk!

-         Ne verjük meg!

-         Ne zárjuk be!

-         Ne reagáljunk rá hisztivel!

-         Kerüljük az ésszerűtlen büntetéseket!

-         És ne engedjünk a hisztinek, mert azzal csak megerősítjük a viselkedését. Ez nem azt jelenti, hogy állandó tiltásokat kell bevezetni. Ha kérni akar valamit, szépen is kérhet! Ebben az esetben a hisztit, mint az önérvényesítés módját nem engedjük!

Vannak olyan esetek, amikor a dacos gyermek beleragad az ellenállásba, és irreálisan sokáig tart a dackorszak. Ha a szülő úgy érzi, már képtelen úrrá lenni a helyzeten, érdemes szakemberhez fordulni. Ha túl sokáig fennáll ez az állapot, azzal csak a gyermek félelmei erősödnek.

Ha tetszik a blog, lájkold a Facebookon!

További cikkek a témában:

A szülők rémálma: a hiszti

Csak egy pofon?

kép:sheknows.com

Mi a jobb döntés? Mivel okozom a legkevesebb lelki törést a gyereknek? Maradjunk együtt a gyermek érdekében egy boldogtalan házasságban, vagy nevelkedjen egyedül? Fog ez menni? Egyedül nevelni egy kisgyereket, ha élhetne „normális” családban is?

A probléma gyökere, hogy még mindig azt tartja a társadalom „normális” családnak, ha az apa, anya és a gyerekek egy háztartásban élnek. Holott ma már a házasságok 47%-a válással végződik, egyre több a gyermekét egyedül nevelő szülő és sokan párkapcsolat nélkül is vállalják a babát. Miért is az a „normális” tehát, ha apa és anya együtt nevelik a gyereket?

Mi a normális? Viszonyítás kérdése. Miért gondoljuk, hogy a gyermeknek jobb a teljes család, ha otthon a légkör (jobb esetben) fagyos, a szülők már nincs mondandójuk egymásnak, néha még veszekszenek is. Ráadásul a környezet azt hiszi, ők példás, boldog családi életet élnek. Ha ebben a családban nő fel a gyermek, számára ez lesz a „normális”. És jó az neki? Nem hiszem. Az, hogy mit tekint a társadalom normának, csak egy dolog. Lehet hozzá viszonyulni, de jobb, ha tisztában van vele az ember, hogy egy kisgyermek számára ez a viszonyítási alap mindig a családi élete lesz. Ha egyedül nevelkedik, számára az lesz a „normális”. Ha békés, kiegyensúlyozott mintát lát, ahhoz viszonyít majd.

Vagyis a kérdés az, milyen érzelmi légkör jobb a gyereknek? Ha egy boldogtalan házasság a minta (norma) vagy békességben egy szülő neveli. Ez a döntés kérdése. Piszok nehéz kérdés, minden család esetében más-más hangsúllyal. Nem is szeretnék rá semmilyen választ adni.

A lényeg, hogy egyedül is lehet gyermeket nevelni. Sőt, sokszor könnyebb, egyszerűbb, kiegyensúlyozottabb így az élet.

De hogyan?

Az esetek többségében a nők nevelik egyedül a gyermekeket, de az alábbiak az édesapákra is értendők.

Talán a legfontosabb, hogy a gyermekkel egyedül maradt fél el tudja fogadni megváltozott helyzetét. Ha egyszer megszületett a döntés, és elváltak, nem érdemes azon gondolkodni, mi lett volna, ha együtt maradnak, mi lenne, ha visszacsinálnák. A válás mellett is lehet érvelni, mint ahogyan a bevezetőben is szó volt róla. Számos pozitív érv felsorakoztatható mellette. Pl. Nyugodtabbak a hétköznapok, megszűntek a párkapcsolatból fakadó feszültségek, több időt fordíthat a gyermekére, szabadabban beoszthatják idejüket stb. Ha görcsösen ragaszkodik a nukleáris családmodellhez (apa, anya, gyerekek) csalódni fog. Az édesapa szerepét nem veheti át senki, még az anya sem. A gyermekét egyedül nevelő vagy a nevelőapával élő családoknak ki kell alakítani saját családmodelljüket, ami ugyanolyan jó és elfogadható, mint az ún. nukleáris családmodell. A gyermek számára ez lesz a „normális”! Ha nincs férfi a családban, a férfiszerepet egy nagypapa, egy nagybácsi vagy akár az edzőbácsi is képviselheti.

Eleinte számos nehézségbe ütközik az egyedül maradt szülő. Ilyen, ha beteg a gyerek, vagy hirtelen valamit meg kell oldani, valahova el kell szaladni. Ki megy az iskolába a gyerekért? A legkézenfekvőbb segítség ilyenkor a családtól jöhet. A nagyszülők sokszor kiemelkedő szerepet kapnak, és sok terhet levehetnek a szülő válláról. De mi van akkor, ha nincsenek rokonok? Bármilyen furcsa, ilyenkor érdemes az internet segítségét hívni. Különböző oldalakon, fórumokon találkozhatunk sorstársakkal, akikkel akár a kapcsolatot is érdemes felvenni. A gyermeküket egyedül nevelő szülők sokszor klubokat alakítanak, és a klubtagok tudnak egymásnak segíteni.  Ha valaki anyagilag megteheti, fogadhat bébiszittert is.

Az éremnek mindig két oldala van. Valaki ebben a helyzetben a problémát látja, míg más a feladatot, a kihívást. Azt hiszem, ez csak nézőpont kérdése. Ne hagyja, hogy a múlt tönkretegye a jövőt! Bízzon benne, egyedül is menni fog!!

Ajánlott oldalak:

Gyerekkel Egyedül

Egyedülálló Történet

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép:blog.cognifit.com

Gyermekvárás közben, de sokszor már azt megelőzően is, akarva-akaratlanul elvárások alakulnak ki az anyukákban, milyen gyermeket szeretnének, hogyan töltik majd közös életüket, milyen lesz a gyermeknevelés. Ilyenkor az ember hajlamos csak a szépet meghallani, a rosszra pedig legyinteni, hogy az ő gyereke úgysem lesz ilyen. Holott teljesen felkészülni az első évekre lehetetlenség…

Amikor feloszlik a rózsaszín köd

Kismamáknak szóló magazinokat lapozgatva szinte csak arról olvashatunk, micsoda öröm a gyermekvállalás, milyen szép élmény a szülés és milyen tökéletesek a kisgyerekek. A valóságban azonban az anyukák többsége valami egészen más világba csöppen a szülés után. Már a szülés közben átélt kettős érzésekkel is nehéz megbirkózni. A gyermek világrajövetelével járó eufórikus öröm keveredik a komoly fizikai megterhelés következtében fellépő fájdalommal. Sokáig szégyen és tabu volt arról beszélni, hogy az anyák egy része hangulatzavarral küzd a szülés után, de szerencsére ma már nyitottabb rá a világ.

Az ún. „baby blues” jelenség

Statisztikák szerint a frissen szült nők jelentős részénél (50-80%-ánál) jelentkezik a szülés utáni 3-4. napon az ún. „baby blues”, magyarul gyermekágyi szomorúság.  Ezt a kialvatlansággal, fáradékonysággal járó állapotot egyes szakirodalmak betegségnek, mások normális állapotnak tartják. Kialakulása feltehetően a hormonváltozásokkal hozható összefüggésbe. Legfőbb jellegzetessége a változékonyság. A kismama egyik pillanatban eufórikus örömöt érez, majd sírógörcsöt kap. Csúcspontját a szülés utáni 3-4. napon éri el, amikor megtörténik a tejbelövellés, és általában ekkor hagyhatják el a kórházat is. A „baby blues” 7-8 napon belül magától elmúlik. Arra azonban figyelni kell, hogyha a tünetek sokáig elhúzódnak, fennállhat a szülés utáni depresszió veszélye.

A szülés utáni depresszió tünetei

A szülés után az anya:

- Állandóan szomorú, kedvetlen

- Sokszor sírdogál

- Érdektelen a világ dolgai iránt

- Képtelen örülni a gyermekének

- Ingerlékeny, feszült, ideges, agresszív

- Képtelen pihenni

- Éjszaka alvászavarokkal küzd

- Étvágytalan, sokat fogy; vagy épp ellenkezőleg: túlevéssel kompenzál

- Sokan alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, reménytelennek tartják saját helyzetüket

- hajlamosak döntésképtelennek érezni magukat

- Elfelejtenek dolgokat, memóriazavarral küzdenek

- Súlyos esetben öngyilkossági gondolatokkal küzdenek vagy félnek a megőrüléstől

Mindezek a tünetek előfordulhatnak bárkinél, aki gyermeket hoz a világra, de ha a szülést követő 3 hónapban jelentkeznek, és két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk. Ilyen esetben szakorvoshoz kell fordulni!

A szülés utáni időszak könnyítése

Hangulati problémák minden szülő nőnél előfordulhatnak, és ez természetes. Ezek általában néhány óra vagy nap után elmúlnak, és az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban. Ahhoz, hogy megelőzzük a szülés után fellépő rossz érzéseket, érdemes néhány fontos dolgot szem előtt tartani. Nagyon fontos, hogy reális képet alakítsunk ki magunkban a szülésről és a szülőségről. Az ismerősöket megkérdezve vagy az interneten böngészve számos történetet, cikket olvashatunk, melyek segítségével a babavárás árnyoldalait is megismerhetjük. Önbecsapás, ha az ember csak a szépre és a jóra készül! Komoly lelki terhet jelent aztán, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Fontos az is, hogy legyen olyan megbízható családtag vagy barát, akivel beszélgethet az anyuka a benne kialakult ambivalens érzésekről. Ez ma már nem szégyen, sőt kívánatos dolog!

Ugyanígy nagy segítség, ha a családtagok segíteni tudnak a baba körüli teendőkben. Amíg valaki más vigyáz a kisbabára, az anyukának több ideje marad a pihenésre, és foglalkozhat kicsit önmagával is. Ez vonatkozik a szülőpárra is. Ha lehetőségük van, próbáljanak meg kettesben is kikapcsolódni. Egy rövid séta is erősíti a párkapcsolatot! J

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

További cikkek a témában:

A szülés utáni depresszióról

Egy új életforma: Szülővé válás

kép:motherhood-cafe.com

Az alábbiakban ismét két könyvet szeretnék a kedves Olvasó figyelmébe ajánlani. Az első Ranschburg könyve Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban címmel. A második pedig Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság - Mit kellene tudnunk a gyerekekről és magunkról?

"Az olvasó, aki a kezében tartja ezt a könyvet, egy kísérlet szemtanúja és az eredmény
elbírálója egyben. Arra kerestem ugyanis választ: meg lehet-e írni egy „igazi” tudományos
témát, jelen esetben a gyermekkori pszichopatológiát úgy, hogy ne csak azok a szakemberek
értsék meg, akik évtizedek óta ezen a területen dolgoznak (ők minek is olvasnák, hiszen úgyis
tudnak mindent, ami benne van), hanem a szülők és a pedagógusok is, akik a legtöbbet
szenvednek a könyvben bemutatott tünetektől, és a legtöbbet segíthetnek is, ha jól „olvassák”
a zavart gyermek viselkedésének „üzeneteit”, és megfelelően válaszolnak azokra." (Ranschburg)

"Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit." (Vekerdy)

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Kevesen vallják be, de az igazság az, hogy nagy valószínűséggel minden szülőben vannak negatív érzések a gyermekükkel kapcsolatban. Csak ezekről „nem illik”, „nem szabad” beszélni, hiszen „mégiscsak a gyermekünkről van szó”, még a végén azt gondolják, „rossz szülők” vagyunk.

Ha eltemetjük magunkban ezeket a rossz érzéseket, attól elmúlni nem fognak, csak elfojtódnak. A tagadással viszont könnyen az ellenkezőjét érjük el, még inkább kikívánkozik az ellenérzés. Emiatt szégyenérzet, bűntudat keletkezik bennünk, hiszen „milyen szülő az, aki rosszat érez gyermekével kapcsolatban?” A dolog egyenes következménye, hogy még intenzívebben igyekszünk elfojtani negatív érzéseinket. Ördögi kör…

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha beszélnénk róla, ha ki mernénk fejezni és meg tudnánk érteni, mit miért érzünk gyermekünkkel kapcsolatban.

A hangsúly a megértésen van!

Ha különbözik a szülő és a gyermek természete

Ha egy szülő azzal a problémával keres meg, milyen nehezen boldogul a gyermeke nevelésével, mennyi feszültség, összetűzés, harag van köztük, én mindig szeretek rávilágítani arra, mennyire más lehet az egyes családtagok természete. Ha egy kisbaba nehezen kezelhető, sírós, nyűgös, nehezen alszik éjszakánként, nehéz temperamentumúnak tartjuk, ez pedig genetika, ilyen az alaptermészete. El lehet képzelni, hogyha ennek a kisbabának egy nyugodt, inkább lassú tempójú, megfontolt anyukája van, milyen nehezen indul kettejük kapcsolata! Az anya kétségbeesik, hogy nem tudja kezelni a babát, a babának pedig kevés az inger, és ettől még frusztráltabbá válik. Erre az anya még jobban kétségbe esik, és elkezdi önmagát ostorozni, hogy rossz anya. Holott valójában feszült, haragszik a kicsire, amiért nem hagyja aludni és állandóan sír. Ezt a helyzetet hipp-hopp megszüntetni nem tudjuk, de javítani sokat lehet rajta. Még Ranschburg egyik előadásán hallottam, hogyha a nehéz természetű csecsemő ágya mellé éjszaka beállítunk egy metronómot, vagy bekapcsoljuk a recsegő rádiót, hamarabb elalszik. (A sötét és csendes éjszaka a nyugtalan babának igazi kínszenvedés, hiszen semmilyen ingert nem kap, de ha hangokat és fényt biztosítunk neki, nyugodtabban alszik majd.) Ez a megértés lényege! De az egész nem ér semmit, ha nem beszélünk róla, ha folyton csak a szépet és a jót mutatjuk, holott belül mindenki fáradt, nyűgös. Ha értjük a gyermekünk és a saját természetünket, jobban látjuk a különbségeket, és kevésbé kétségbeejtő a gyermek viselkedése. Hányszor hallom, hogy bezzeg a testvérével soha nem volt semmi baj! Igen, erről szól a temperamentum elmélete. Ugyanabban a családban, ugyanolyan környezetben, ugyanazon szülők által, ugyanakkora szeretetben nevelkedve mégis mekkora különbség van a testvérek között! No persze, hiszen más az alaptermészetük…

Ez a gyerek tiszta apja/nagyanyja stb.!!

Az alaptermészet kérdésén túl egy másik fontos dolog, melyre rákérdez a gyermekpszichológus, hogy „Kire hasonlít a gyermek természete,”? Nem is gondolnánk, mennyire informatív egy ilyen kérdés, főleg ha az rá a válasz, hogy „Jaj ne is kérdezze, ugyanolyan makacs, mint az apja!” Mint már említettem, van az emberi természetnek is genetikai faktora, bizonyos tulajdonságok öröklődhetnek. Így nem meglepő, ha egyértelmű választ tudunk adni a hasonlóság kérdésére. Azt azonban fontos értenünk, mit is jelent valójában, ha bizonyos tulajdonságaiban valakire hasonlít a gyermek. Az előző példánál maradva, ha a szülők kapcsolatában pont az jelenti a legnagyobb problémát, hogy az apuka makacs, akkor nem véletlen, hogy gyermekének éppen ezt a tulajdonságát tudja az anyuka legnehezebben kezelni. Számtalan hasonló példát említhetnék még, de mindegyiknek ugyanaz az üzenete: A helyzet megértése kulcsfontosságú!

Ha a szülő-gyermek kapcsolatban túl sok a konfliktus, az első lépés ennek belátása. Tegye fel magában a kérdést, kinek hazudik, ha azt állítja mindig minden tökéletes? Nem jó ebbe a csapdába belesétálni, mert ha az ember tökéletesnek képzeli a családját, a legkisebb gondot és problémát is komoly kudarcként él majd meg, és ettől rossz gondolatai lesznek, csökken a szülői kompetencia érzése… Talán egyszerűbb, ha bevalljuk, igenis vannak negatív érzéseink gyermekünk iránt, hiszen emberek vagyunk, különbözünk egymástól.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép:worldbulletin.net

- Ugye szoptatsz még?

- Már nem. Sajnos 4 hónapos volt, amikor elapadt a tejem.

- Akkor a tápszerrel vigyázz! Azt hallottam, hogy nagy lesz tőle a gyerek feje.

- (Kössz! Mintha én tehetnék róla…Minek is válaszoltam. Ezek azt hiszik, rossz anya vagyok, mert már nem szoptatom a kicsit. Ha még egyszer valaki felhozza a témát, én bizony megmondom neki a magamét!!)

Ilyen és ehhez hasonló kéretlen tanácsokat, megjegyzéseket könnyen megkap egy kismama, főleg ha az első gyermekéről van szó. Az idősebb rokonok, nagyszülők, barátok a legnagyobb segítő szándékkal szeretnének könnyíteni az újdonsült anyuka helyzetén. Azzal azonban kevesen számolnak, hogy kéretlen segítségükkel leginkább a szorongást idézik elő. Pláne ha úgy kommunikálnak, hogy a másik gyengeségeire hívják fel a figyelmet. Pl. „Ne aludjatok egy ágyban, mert az egészségtelen. Mi lesz a házas életetekkel?” Ismerős?

Ugyanakkor külső szemmel nézve, főleg ha az ember közvetlen rokonáról van szó, tényleg szeretne az ember segíteni a fiatal anyukának. Ha el akarjuk kerülni a feszültséget, érdemes jól megválasztani a kommunikáció formáját.

Ha segíteni szeretnénk

Tipikus példa, hogy egy édesanya azt látja, lánya nehezen boldogul a kisbaba körüli teendőkkel. Ez így rendjén is van, hiszen egy jó anya-lánya kapcsolatban a felek kölcsönösen számíthatnak egymásra. A család érdeke pedig azt kívánja, hogy az idősebbek segítsenek a fiataloknak a boldogulásban. Egy fontos dolgot azonban át kell gondolni, mielőtt kéretlen tanácsokat adnánk a kismamának! Ez pedig a fiatalok önállóságra való törekvése. Mire a gyermekük megszületik, az emberek többsége elgondolkodik, miként neveli majd a kicsit, és ennek megfelelően kialakít magában egy sajátos nevelési elképzelést. Ha ez ütközik a szüleik nevelési elveivel, és ők aszerint osztogatják a tanácsokat, garantált a konfliktushelyzet. Márpedig az esetek többségében ütközni fog, hiszen a fiatalok többsége jobban szeretné csinálni mint a szüleik, még akkor is, ha a szüleik jól csinálták.

Azaz ha segíteni szeretnénk, érdemes először meghallgatni, mit gondol a fiatal szülőpár az adott helyzetről. Ők vajon problémának látják-e azt, amit mi annak látunk? Ez az érdeklődő, megértő hozzáállás nagyobb bizalmat kelt irányunkba. A legszerencsésebb természetesen az, ha a kismama magától kér segítséget, így abban tudunk segíteni, amiben neki is szüksége van rá. Ha mégis úgy gondoljuk, valami nagyon nem jó úton halad, és ezt tudatni szeretnénk vele, akkor se a hibákat soroljuk. Érdemes megbeszélni ki mit gondol egy adott helyzetről, így a hangsúly magán a szituáción van. Pl. A gyerek válogatós, és szemmel láthatóan ezzel zsarolja az anyját. A kívülállók számára egyértelműnek tűnhet a helyzet, és könnyen leírják az anyukát, mondván gyenge, hagyja elkanászodni a gyereket. De ez nem ilyen egyszerű….Akkor tudunk ennek az anyának a legtöbbet segíteni, ha meghallgatjuk, ő hogyan éli ezt át, és mit gondol, miért viselkedik így gyermeke. Könnyen lehet, hogy a probléma az anyuka előzetes, etetéssel kapcsolatos szorongásaiból fakad, és erre a gyermeke is ráérzett. Gondoljunk bele, mennyit ártunk ilyenkor, ha az anya anyaságát minősítjük kéretlen tanácsunkkal!!

Ha segíteni szeretnének

Egy gyermek születése nemcsak közvetlenül a fiatal párnak ajándék, hanem (jó esetben) az egész család számára öröm. Így általában ők is szeretnék kivenni részüket a gyermek körüli teendőkből. Ezt pedig, ha akarjuk, ha nem, tudomásul kell vennünk. A legtöbb konfliktust úgy kerülhetjük el, ha tisztázzuk, kinek mi a szerepe. Pl. A gyermeknevelés a szülők feladata, így ebben a kérdésben a szülők véleménye az elsődleges. Jó esetben ezt a környezet is elfogadja. Ha mégsem, akkor itt is azzal tehetünk a legtöbbet, ha megpróbáljuk megbeszélni a helyzetet a kéretlen tanácsadóval. Segíti a kommunikációt, ha meg tudjuk őszintén fogalmazni érzéseinket, mit jelent számunkra, miért érezzük az életünkbe való beleszólásnak a segítő szándékot. Ebben a felállásban is fontos, hogy ne minősítsük a másikat! Pl. Nem szabad azt feltételezni, hogy a nagymama rosszat akar, amikor tanácsot ad, hiszen senki nem gondolatolvasó! Nem tudhatjuk, mi a szándéka a másiknak. Lehet, hogy csak rosszul fejezte ki magát…

A cikkben leírtak általános helyzetekről szólnak. Sajnos vannak elmérgesedett családi konfliktusok, ahol ezek a problémák súlyos kommunikációs gondokat okoznak. Ezekben az esetekben érdemes szakemberhez fordulni, ha a kapcsolatok helyrehozásáról van szó.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép:sciencephotolibrary.com