Nincs is annál boldogabb és örömtelibb esemény, amikor az ember lánya megtudja, anya lesz. (Jó esetben.) Sok kérdést és gondolatot felvet, vajon miként állom majd meg a helyem ebben az egészen új szerepben? Vajon elég jó anya leszek? Mi van, ha elrontok valamit? Fontos kérdések ezek. Sokszor az egész anya-gyerek kapcsolatot meghatározzák. Az anyaságot ugyanis sehol nem tanítják.
Mielőtt bárki túlságosan megijedne, szeretném megnyugtatni, tökéletes anya nincsen. Egy kisbaba számára eleinte az a legfontosabb, hogy testi-érzelmi igényeit megfelelően kielégítsék. Értem ezalatt a táplálást, alvást, tisztába tevést stb. Ezeket a fontos csecsemőkori teendőket most nem szeretném külön taglalni, de pszichésen az egyik legnagyobb jelentőségük abban van, hogy a kicsi érezze, biztonságban van, az élet kiszámítható. Néhány hét-hónap után aztán az anyák többsége megtalálja az összhangot gyermekével, és a későbbiekben már nem annyira szorongató érzés a gyermekvállalással járó bizonytalanság.
Praxisomban sokszor találkozom olyan esetekkel, amikor az anya egyszerűen nem érti, mit miért tesz gyermeke, miért viselkedik éppen akkor éppen úgy. Ha mélyebben a dolgok végére járunk, általában az derül ki, hogy az anya és a gyermek temperamentuma (természete) egyszerűen nem illik össze. A temperamentum egy veleszületett személyiségvonás, melynek három fajtája van. Az egyik a könnyen kezelhető. Ő a tipikus álomgyerek, aki nyugodt, csak akkor sír ha muszáj, jól elvan egyedül is, kedvesen mosolyog stb. Másik az ún. lassan felmelegedő. Őt nehéz kiborítani, de ha kiborul, akkor nagyon sír és utána nehezen megnyugtatható. Ha valamire szeretnénk rávenni, szintén nehézkesen megy neki. Kevesebbet kommunikál a külvilággal, szeret egyedül lenni. Végül pedig itt van a nehéz temperamentumú gyerkőc, aki könnyen kiborul, nehezen megnyugtatható, nehezen alszik, sokat mozog stb. Ezek a személyiségjegyek sokszor már az újszülött osztályon látszanak. J Mindezek után gondoljunk csak bele milyen páros egy nehéz gyerek és a lassan felmelegedő anya! Nem is csodálkozom, ha nehezen értik meg egymást. Szerintem az összeillés-össze nem illés elmélete éppen ezért a gyermeknevelés egyik alapja. Amikor feltárul egy össze nem illés az anya-gyerek kapcsolatban, már maga a helyzet megértése javítja a kommunikációt köztük. Sajnos az esetek többségében, mire fény derül a problémák okára, az anya addigra kevésbé tartja magát jó anyának. Az évek során felhalmozott kudarcélmények olyan érzést keltenek benne, mintha tehetetlenül ülne egy nagy káosz közepén.
Ha anyaként azt érzi, minden erőfeszítése ellenére sem ura a helyzetnek, jobb, ha szakemberhez fordul. Az esetek nagy részében ugyanis szó sincs arról, hogy rossz anya lenne. A káosz mélyén sokszor egészen könnyen érthető okokat találunk. Érdemes tehát a családi kapcsolatrendszereket feltérképezni és a megtépázott anyai önbizalmat helyreállítani. Mint már említettem, sokszor elég csak megérteni a körülöttünk lévő káoszt ahhoz, hogy mi magunk megtaláljuk a megoldást.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a cikkben egy általános elméletet tárgyalok. Természetesen az emberek különbözőek egymástól, senki sem sorolható egyértelműen semmilyen kategóriába. A cikk célja, hogy felhívja a figyelmet a problémákra és az azzal való megküzdés fontosságára. Személyre szabott segítséget személyes pszichológiai konzultációval kaphat.
Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!
kép forrása: worldoffemale.com
