Legyél te is magabiztos szülő

Gyermekpszichológus BLOG

Karácsonyi készülődés családi gondokkal

2019. december 10. - Gyermekpszichológus

Károly és Kinga még november végén kerestek meg azzal, hogy el fognak válni és segítsek nekik abban, hogyan mondják ezt el az 5 és a 10 éves gyerekeiknek. A karácsonyt már nem szeretnék együtt tölteni, ezért jó lenne ha addig Károly el is tudna otthonról költözni. A Tóth házaspár azért aggódik, mert sok a konfliktusuk az anyai nagyszülőkkel, de azok a Szentestét velük szeretnék tölteni és ők nem tudják hogyan mondjanak nemet.

20191210_112439.jpg

Terapeutaként minden évben látom a tendenciát, hogy az év vége, a karácsonyi ünnepek számos családi konfliktust előhoznak. Jellemzően az ünnepek előtt és után közvetlenül többen kérnek pszichológiai segítséget családi gondjaik miatt mint az év többi szakaszában. Karácsonykor a közeli és távoli rokonok is találkoznak, ilyenkor szembesülnek az emberek azzal, mennyire nehéz lehet egyes családtagokkal az együtt töltött idő. Sokan csak ekkor egyszer találkoznak az évben. 

Konfliktusos ünneplés a tágabb családdal 

Az ünnepek közeledtével érdemes minél korábban számba venni, kikkel szeretne a család találkozni, hogyan és kinél töltik a karácsonyi napokat és melyek azok a családtagok, akikkel nem szívesen, de mégis valamilyen nyomás hatására találkozni kell.

Az első és legfontosabb dolog, hogy mindenki a saját családtagjával tisztázza a helyzetet. Például az anyai nagyszülőkkel ne a vejük közölje, ha idén külön szeretnék a Szentestét tölteni, hanem a saját lányuk. A szülő gyerek kapcsolat ugyanis sokkal jobban terhelhető mint az anyós-vej viszony. Ugyanez igaz a tágabb családra is. Érdemes már jóval az ünnepek előtt átbeszélni és tisztázni a párnak, hogyan képzelik el az ünnepeket, hogy legyen idő minden családtaggal ezt kommunikálni. A karácsonyi ünnepkör hagyományosan a családi szokásokról, az együtt töltött időről szól. Így például egy friss házaspárnak vagy kisgyerekes családnak külön feladat a saját ünnepi hagyományaik megteremtése. Sokszor már akkor nehézségekbe ütköznek a szülők, ha saját eredet családjuk szokásaik elkezdik összehangolni. Éppen ezért logikus és védhető az az álláspont, ha maguk szeretnék eldönteni, hogyan ünnepelnek. Problémásabb távolabbi rokonokkal ha lehetséges, akkor karácsony előtt vagy után is lehet találkozni. De vannak olyan akut konfliktusok vagy feszült viszonyok, ahol csak az egyik fél találkozik a rokonnal vagy átmenetileg senki. Ez összességében hosszú távon nem megoldás, mert a másik ignorálása, a kapcsolat megszakítása egy éretlen problémamegoldási mód és nem jelenti a kapcsolat rendezését.

Konfliktusos ünneplés a szűk családban

Ahogy a bevezetőben is írtam, az év végével egyre inkább kiéleződnek a konfliktusok családon belül is. A karácsony a szeretet ünnepe, az év vége az év összegzése és az új év új reményekkel egy változásokkal teli időszak. A téli szünetben pedig jellemzően egy hosszabb időt együtt töltenek a családtagok, és ez kiváló alkalom lehet a feszültségek kiéleződésére. Megfigyelhető például, hogy a válások jó része tudatosan az ünnepek előtt vagy után zajlik. Vagy már tiszta lappal néznek a karácsony elé vagy még eljátsszák a boldog családot a gyerekek előtt és csak utána jelentik be a válást. A gyerekek szempontjából nem lehet eldönteni mi a szerencsésebb, hiszen bárhogyan is alakul, ők mindig ahhoz a karácsonyhoz kötik majd a történteket. 

De nemcsak a válás jelent gondokat a családban. Jellemzően az a legnehezebb ha elmérgesedett az egyes családtagok között a viszony és például a zűrös kamasz az anyjával nem akar találkozni de az apját kedveli stb. Ezekben a helyzetekben is érdemes már időben az ünnepek előtt kialakítani egy forgatókönyvet, mi hogyan történik majd. Sokszor már a készülődés is alkalmat ad arra, hogy tisztázzák a köztük lévő feszültséget az egyes családtagok. De ha az ünnepek adnak okot a külső segítség bevonására, az is egy jó kiindulópontja a családi béke megteremtésének. 

Tűzoltó megoldások ha sikerül tisztázni, melyek azok a dolgok amiből rendszerint feszültség van. Például ha az apuka minden Szenteste lerészegedik és jelenetet rendez, akkor lehet az egy közös családi vállalás, hogy Szenteste senki nem fogyaszt alkoholt. Ez persze nem jelenti a probléma megoldását, de sokszor már attól kellemesebb lehet a hangulat ha az eddigi szokásokon sikerül változtatni. Itt említeném meg a másik fő konfliktusforrást, amikor a háziasszony túlzott vállalással pörög az ünnepek alatt és végül kimerülten csak veszekszenek a családtagok. A feladatok leosztása és a szokások megváltoztatása sokszor önmagukban terápiás hatásúak, mert ilyenkor is együtt gondolkodik a család.

 

Sajnos az ünnepek a legtöbb családban inkább kiélezik a problémákat és ezek a konfliktusok sokszor megoldhatatlannak tűnnek. Mégis ha másért nem, legalább a gyerekek nyugalma érdekében törekedjenek arra, hogy ha máskor nem, akkor ünnepek alkalmával de kezdődjön el valamilyen kommunikáció a gondok felismeréséről és megoldásáról.

Segítség pedig nemcsak pszichológustól várható. Barátokkal vagy távolabbi rokonokkal való beszélgetések is új aspektusokra világíthatnak rá.Egy őszinte beszélgetés jó kezdete lehet a gondok megoldásának.

 

Ha tetszik a blog, kövess Instagramon! Vagy lájkolj a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekpszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr415346048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása