Családi titkok

„Egy hét éves kisfiút rendszeresen ismétlődő gyötrő rémálmok miatt hoztak a rendelésre. Azt álmodta, hogy a szülei átváltoznak farkassá és otthagyják őt az erdőben. Később kiderült, hogy a gyermeket örökbe fogadták, de erről ő nem tudott. Érdekes, hogy az álom tartalma is kapcsolatba hozható a tudat alatt megjelent félelemmel.”

 titok.jpg

Képzeletben rajzolja le a kedves Olvasó a családfáját! Ha most valakinek elmesélné felmenői élettörténetét, néhány családi titokra is rábukkanhat a családfában. Szinte minden családnak vannak titkaik, amelyek akár generációkon keresztül befolyásolhatják a családok életét, működését. Ezek a titkok jelenthetnek véd és dacszövetséget, de sokkal inkább megbetegítenek, nyomasztanak. Titok az, amit szándékosan el akarnak hallgatni. Tabunak nevezzük viszont az olyan tiltást, melynek eredetét homály fedi és általában magától értetődő, nem megkérdőjelezhető. Jellemzően ilyen az alkoholbeteg jelenléte a családban, melyről nem szabad beszélni, nem létezik. Sok ember számára egyszerűbb a kellemetlen, kínos dolgokat eltitkolni, így nem kell a következményekkel sem számolni.

„A 4 éves Anna egyik napról a másikra elkezdett halálosat játszani a babáival. Egy idő után az egyik babát elnevezte saját magáról és elkezdte bántani, amiért megölte a nagypapit. A szülők kétségbeesve vitték szakemberhez a gyermeket a játék brutalitása miatt. Ekkor derült ki, hogy a szeretett nagypapa halálát nem mondták meg a gyermeknek, ugyanakkor a kislány játékából az derült ki, hogy nem kimondva, de tudja, mi történt és önmagát hibáztatja.”

A felnőttek egy része azt gondolja, a gyermekeket meg kell kímélni a rossz hírektől. Holott, ahogy azt a fenti eset is szemlélteti, ezzel sokszor még nagyobb terhet teszünk rájuk. Egyedül hagyjuk a kérdéseivel, félelmeivel és neki valójában csak sejtései vannak. A gyerekek kifejezetten érzékenyek a nem verbális kommunikációs jelekre. Nem kell ahhoz kimondani, hogy megértse mit jelent a hallgatás, a kínos csend vagy a téma elterelése. Számára ez azt jelenti, baj van, valamit eltitkolnak.

Természetesen egy családban mindenkinek lehetnek apró titkaik. Ez az egyéniségünk része, melyet tiszteletben kell tartani. Az sem elfogadható tehát, ha úgy gondolják, senkinek semmilyen titka nem lehet egymás előtt a családban. Ebben a kérdésben is meg kell találni az arany középutat.

Ha egy családban a titkolózás elfogadott lehetőség, a családtagok könnyen elszigetelődhetnek egymástól. Az ilyen családoknál gyakori a bűntudat, a vádaskodás, a saját felelősség fel nem vállalása és a cselekvés hiánya. A valódi fájdalmakról nem lehet beszélni, és ez az elfojtás lassan megmérgezi az emberi kapcsolatokat. Ezekben az esetekben a családterápia módszere hatékony lehet a megerősítésben, hogy kimondódjanak a titkok. Ezzel oldódik a szorongás, a bűntudat és lehet a valódi problémákkal foglalkozni. Megszűnik az elszigetelődés és a családi kapcsolatok erőforrássá válnak.

 

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

 

kép:latribumedicale.com