Miért vagyok szomorú szülés után?

Gyermekvárás közben, de sokszor már azt megelőzően is, akarva-akaratlanul elvárások alakulnak ki az anyukákban, milyen gyermeket szeretnének, hogyan töltik majd közös életüket, milyen lesz a gyermeknevelés. Ilyenkor az ember hajlamos csak a szépet meghallani, a rosszra pedig legyinteni, hogy az ő gyereke úgysem lesz ilyen. Holott teljesen felkészülni az első évekre lehetetlenség…

 Postpartum-Blues-11.jpg

Amikor feloszlik a rózsaszín köd

Kismamáknak szóló magazinokat lapozgatva szinte csak arról olvashatunk, micsoda öröm a gyermekvállalás, milyen szép élmény a szülés és milyen tökéletesek a kisgyerekek. A valóságban azonban az anyukák többsége valami egészen más világba csöppen a szülés után. Már a szülés közben átélt kettős érzésekkel is nehéz megbirkózni. A gyermek világrajövetelével járó eufórikus öröm keveredik a komoly fizikai megterhelés következtében fellépő fájdalommal. Sokáig szégyen és tabu volt arról beszélni, hogy az anyák egy része hangulatzavarral küzd a szülés után, de szerencsére ma már nyitottabb rá a világ.

Az ún. „baby blues” jelenség

Statisztikák szerint a frissen szült nők jelentős részénél (50-80%-ánál) jelentkezik a szülés utáni 3-4. napon az ún. „baby blues”, magyarul gyermekágyi szomorúság.  Ezt a kialvatlansággal, fáradékonysággal járó állapotot egyes szakirodalmak betegségnek, mások normális állapotnak tartják. Kialakulása feltehetően a hormonváltozásokkal hozható összefüggésbe. Legfőbb jellegzetessége a változékonyság. A kismama egyik pillanatban eufórikus örömöt érez, majd sírógörcsöt kap. Csúcspontját a szülés utáni 3-4. napon éri el, amikor megtörténik a tejbelövellés, és általában ekkor hagyhatják el a kórházat is. A „baby blues” 7-8 napon belül magától elmúlik. Arra azonban figyelni kell, hogyha a tünetek sokáig elhúzódnak, fennállhat a szülés utáni depresszió veszélye.

A szülés utáni depresszió tünetei

A szülés után az anya:

- Állandóan szomorú, kedvetlen

- Sokszor sírdogál

- Érdektelen a világ dolgai iránt

- Képtelen örülni a gyermekének

- Ingerlékeny, feszült, ideges, agresszív

- Képtelen pihenni

- Éjszaka alvászavarokkal küzd

- Étvágytalan, sokat fogy; vagy épp ellenkezőleg: túlevéssel kompenzál

- Sokan alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, reménytelennek tartják saját helyzetüket

- hajlamosak döntésképtelennek érezni magukat

- Elfelejtenek dolgokat, memóriazavarral küzdenek

- Súlyos esetben öngyilkossági gondolatokkal küzdenek vagy félnek a megőrüléstől

Mindezek a tünetek előfordulhatnak bárkinél, aki gyermeket hoz a világra, de ha a szülést követő 3 hónapban jelentkeznek, és két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk. Ilyen esetben szakorvoshoz kell fordulni!

A szülés utáni időszak könnyítése

Hangulati problémák minden szülő nőnél előfordulhatnak, és ez természetes. Ezek általában néhány óra vagy nap után elmúlnak, és az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban. Ahhoz, hogy megelőzzük a szülés után fellépő rossz érzéseket, érdemes néhány fontos dolgot szem előtt tartani. Nagyon fontos, hogy reális képet alakítsunk ki magunkban a szülésről és a szülőségről. Az ismerősöket megkérdezve vagy az interneten böngészve számos történetet, cikket olvashatunk, melyek segítségével a babavárás árnyoldalait is megismerhetjük. Önbecsapás, ha az ember csak a szépre és a jóra készül! Komoly lelki terhet jelent aztán, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Fontos az is, hogy legyen olyan megbízható családtag vagy barát, akivel beszélgethet az anyuka a benne kialakult ambivalens érzésekről. Ez ma már nem szégyen, sőt kívánatos dolog!

Ugyanígy nagy segítség, ha a családtagok segíteni tudnak a baba körüli teendőkben. Amíg valaki más vigyáz a kisbabára, az anyukának több ideje marad a pihenésre, és foglalkozhat kicsit önmagával is. Ez vonatkozik a szülőpárra is. Ha lehetőségük van, próbáljanak meg kettesben is kikapcsolódni. Egy rövid séta is erősíti a párkapcsolatot! J

 

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

További cikkek a témában:

A szülés utáni depresszióról

Egy új életforma: Szülővé válás

kép:motherhood-cafe.com