Ha bölcsődébe kell adni a gyermeket

Napjainkban sok család kerül válaszút elé, hogy visszamenjen-e az édesanya a GYES lejárta előtt dolgozni, és ha igen, akkor vajon a bölcsődei gondozás mennyire tűnik jó megoldásnak.

Lényeg az, bárhogyan is döntsünk,- megyünk vagy maradunk - az egy jól megfontolt családi konszenzus eredménye legyen, és tudjuk azt, hogy jó helyen lesz gyermekünk a bölcsődében.

 Hogyan válasszunk bölcsődét?

Talán az egyik legfontosabb elvárás az ideális  bölcsődével szemben, hogy a gyermekekkel kis  csoportokban foglalkozzanak, és egy-egy gondozónőre  kevés gyermek jusson.

A bölcsőde nevelési programjában szereplő szervezett  aktivitások megfeleljenek az életkoruknak és  képességeiknek.

 Képzett személyzet foglalkozzon a kicsikkel, akik  elérhetőek és készségesek a szülőkkel.

A bölcsődék egészen fiatal (20 hetes) kortól várják a piciket, de a családok nagy része 1-1,5 éves korában íratja be gyermeket. Ebben a korban a gyermekekre még nagyon intenzíven hatnak a szülők érzelmei, és borzasztóan megérzik, ha az anya részéről bizonytalanságot vagy szomorúságot tapasztalnak. Éppen ezért talán az egyik legfontosabb feladatuk maguknak a szülőknek van a bölcsibe/oviba kerüléskor, mert nekik is el kell fogadni a gyermekük leválasztásának gondolatát.

Készüljünk tehát fel a beszoktatás körüli nehézségekre! Figyeljünk rá, hogy ebben az időszakban más dolog ne változzon a pici életében! Érdemes továbbá még a munkába állás előtt beszoktatni a gyermeket, így a kezdeti nehéz időszakban (amikor a betegségekre is fogékonyabb lehet a kicsi) bármikor „ugrásra készen” állhatunk!

A gyermekpszichológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, vajon milyen hatással van a bölcsőde a gyermekek fejlődésére.

Megfigyelték, hogy a bölcsődébe járt kicsik később általában önállóbbak, függetlenebbek szüleiktől, tanáraiktól, mint otthon nevelkedett társaik. Ugyanígy jellemző rájuk a nagyobb segítőkészség, az erősebb verbális kifejezőkészség, jobban tájékozódnak a világban és könnyebben feltalálják magukat az új helyzetekben. Kétség kívül nagy előnye a bölcsődei nevelésnek az, hogy a gyermekek megtanulják, hogyan találják meg a hangot az ismeretlen felnőttekkel, és képesek legyenek a kortársakkal való kapcsolatok kialakítására.

Negatív hatásként szoktuk számon tartani, hogy olykor kevésbé udvariasak, nehezebben engedelmeskednek szüleiknek, kevésbé jó magaviseletűek és agresszívebbek. Mindezek természetesen nagyban függenek attól, hány évet és naponta hány órát töltött a kicsi a bölcsiben.

Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a jó minőségű bölcsődei nevelés és a szeretetteljes, kiegyensúlyozott családi légkör az, ami igazán meghatározza a gyermek érzelmi és értelmi fejlődését.

Mi ebből a tanulság a gyermekét féltő, óvó anyáknak?

Amennyiben lehetséges, igyekezzen minél későbbre halasztani a kicsi bölcsődébe kerülését. Ha mégis szükséges, akkor próbálja megtalálni a legideálisabb intézményt és szánjon elég időt a beszoktatásra. Az együtt töltött bölcsődén kívüli időben pedig fordítsanak minél több figyelmet a gyermekre, játszanak sokat, ölelgessék és szeressék egymást. 

 

kép forrása: szuloklapja.hu

 

Ha tetszik a blog, lájkold a Facebookon!