Egy új életforma: Szülővé válás

Téved, aki azt gondolja, hogy akkor válik egy pár szülővé, amikor világra jön első gyermekük! A szülővé válás folyamata nem ennyire egyszerű, és nem egyik napról a másikra következik be. 

 Pregnant-couple-looking-at-ultrasound-scan-pic.jpg

Már óvodáskorban, amikor papás-mamásat játszottunk, képletesen, de a szülői szerepre készültünk. Látjuk saját szüleinket, nagyszüleinket, rokonainkat, ismerőseinket, mint szülőket. Hallunk, olvasunk eleget, mire megszületik első gyermekünk. Ezek fokozatosan kialakítanak bennünk egy képet saját magunkról, milyen szülők szeretnénk lenni. Ha valakinek szeretetteljes, elfogadó gyermekkora volt, a tanult minta sokat segít, hogy „elég jó” szülővé váljon. Ellenkező esetben ez nem ennyire természetes. Akit gyermekkorában nem fogadtak el olyannak, amilyen, és nem érezhette a feltétel nélküli szeretetet, valamivel nehezebb a dolga. De ez nem jelenti azt, hogy nem válhat jó szülővé! Számukra a hozott vágy, hiány, fantázia segíthet a szülővé válásban. Jó párválasztással megtapasztalhatja, milyen az, ha szeretik és elfogadják, így ezt tovább adhatja gyermekének is. Szemünk előtt van egy szülői minta, ami alapján tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni.

Ennyit az elméletről. Merthogy ebbe a tudatosan/tudattalanul kialakított képbe kevesen kalkulálják bele, valójában milyen életformabeli változással jár a szülővé válás. Egy újszülött abszolút odaadást igényel. A megszokott ritmus, az eddigi életvitel teljesen átalakul. Elmaradnak a bulizások, baráti összejövetelek, kiruccanások. Sokszor kimerítő az állandó készültség, kialvatlanság. Az otthonmaradó anyák egy része, főleg akik a munka világából lépnek ki, nehezen viselik a bezártságot, az ingerszegény környezetet. A pár szükségletei, igényei is megváltoznak. Előtérbe kerülnek a gyermek igényei: mit egyen? Milyen ruhát vegyenek neki? Stb. És akkor még nem is beszéltünk a szülők párkapcsolatáról. (Erről egy következő cikkben bővebben írok majd)

Pedig jobb esetben minden a baba körül forog, és ez teljesen normális. Egyszer egy Ranschburg előadáson hallottam, hogy egy éves kor alatt nem lehet a gyereket elkényeztetni. A kisbabának arra van szüksége, hogy szeressék, elfogadják, és ő mint egy kis tükör, ezt (sokszorosan) vissza is adja. A szülőség öröm, még akkor is, ha néha nehézségekkel jár. Sokaknak nehéz megbarátkozni az új helyzettel, de ez nem baj, ettől még nem lesz valaki rossz szülő. Kutatások igazolják, hogy a családok több mint 80%-ában mérsékelt krízist élnek át az első gyermek születésekor. De a szülővé válás egy életciklus váltás, így ezt a szakirodalom normatív krízisnek tekinti. Csak erről sokan nem szeretnek beszélni! Pedig Winnicott „elég jó anya” fogalmáról már régóta hallani a médiában, de tudom a tökéletességből/maximalizmusból nehéz lejjebb adni. Azt gondolom, ha nem a „tökéletes” szülővé válás a cél, gördülékenyebben kezelhetők majd az első időszakban jelentkező nehézségek. Idővel pedig, ahogy a gyermek előrébb jár a fejlődésben, fokozatosan visszatérhet minden a régi kerékvágásba, több idő jut az alvásra stb.

A mai világban viszont már a segítség is könnyebben elérhető, ha szükség van rá. Ezekről a problémákról sokan nem szívesen beszélnek a családdal, de egy baráti összejövetelen sem téma. Ha úgy érzi, egyedül nem megy, nem szégyen segítséget kérni. Ma már számos pszichológus, baba-mama csoport, kismamaklub készíti fel a családokat a szülővé válásra.

 

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

Ajánlott cikkek:

A szülés utáni depresszióról

Anyának lenni olykor nem is olyan könnyű

kép:comprehensiveobgyn.net