Rossz evő a gyermeke? A zöldségeket soha nem eszi meg? Az evés a legnagyobb tortúra számára? Vagy éppenséggel korlátlanul eszi a chipset és a csokit? Higgye el, ezzel nincs egyedül! A megfelelő étkezési szokások kialakítása sokszor inkább művészet, mint magától értetődő kérdés. De a gyerek hozzáállása sem mindegy…

Önnek voltak előzetes aggodalmai az etetéssel kapcsolatban?

A probléma megközelítését én már e gyermektervezésnél kezdeném. Egy leendő kismamának általában egészen konkrét elképzelései vannak, hogyan szeretné gyermekét nevelni, mi az a hiba, amibe ő soha nem akar beleesni. Sokak azt is meg tudják konkrétan fogalmazni, mitől tartanak leginkább a gyermek körüli teendők közül. Az egyik ilyen gyakori félelem a szülőkben az etetés körül alakul ki. Éppen ezért egy problémás evő kisgyermek szoptatási szokásait is érdemes végiggondolni. Sokszor a nehézségek már akkor megjelennek. Tipikus példa, ha nincs teje az anyának, ez szorongással töltheti el, és a későbbiekben több stresszt jelent számára az etetés. Ez pedig egy ördögi kör. A kisgyermekek ugyanis idővel könnyen ráéreznek, mi az a pont, amivel a leginkább képesek anyjukat sakkban tartani, ami úgymond az anya legérzékenyebb pontja. És ez nemcsak az etetéssel van így. Ugyanígy problémát jelenthet a kakálás, a testvérféltékenység vagy az önállóság. Attól függ, ki mire érzékenyebb. Persze ez önmagában nem adhat magyarázatot egy rosszul evő 10 éves gyermek problémájára, de ha végiggondolja a helyzetet ebből a szempontból, hátha talál valamiféle kapaszkodót. Pszichológusként fontosnak tartom, hogy a szülő is végiggondolja, milyen folyamatok játszódhatnak le az életükben. Sokszor az eddig káosznak hitt helyzetben megláthatjuk a rendszert, és ez már önmagában megnyugtató. Ha a szülő ezt átéli, a gyermek is érezni fogja, hogy már nem annyira feszült helyzet az evés. Az pedig már egy külön önismereti kérdés, vajon egy anyának miért pont az etetéssel kapcsolatban vannak aggodalmai?

Egy másik aspektus: Az étkezés mint szociális tevékenység

Az étkezési szokások kialakításakor fontos definiálni, milyen célból is étkezünk. A rendszeres, lehetőleg napi ötszöri, minőségi evés gondoskodik a szervezet megfelelő tápanyag ellátásáról. Mindezek mellet pedig az étkezés társadalmi normákhoz kötött szociális tevékenység is. Ideális esetben a családok együtt étkeznek, a barátok egy evéssel egybekötött társasági eseményen találkoznak egymással, az iskolások a menzán közösségben ebédelnek, és még sorolhatnám. Régen elcsépelt közhely, hogy a mai felgyorsult világban az étkezés kezdi elveszteni a rituáléját, és az élelmiszeripar fejlődésének köszönhetően a mesterségesen felturbózott ételeket az utcán fogyasztjuk. De tény sajnos! Ezen hatások kivédése pedig leginkább nevelés kérdése. Ebben a kérdésben is, mint oly minden más nevelési kérdésben, a példamutatás a legcélravezetőbb. Ha a szülő is megadja a módját az étkezésnek, nem eszi az édességet és a csipszet nyakra főre, a gyermeknek eszébe sem jut, hogy ilyet lehetne egyáltalán csinálni. Ugyanígy a csoki nem lehet jutalom. Ésszerű keretek között az étkezés része az édességevés is. Ha a nassolni valót jutalmazásnak tekinti a gyermek, később könnyen jutalmazhatja magát sűrűbben, ha már meglesznek hozzá az erőforrásai. Így lesz a csokoládéból dugicsoki, a felnőtt embert pedig, ha stressz éri, ezzel jutalmazza/nyugtatja meg magát.

A túlevés, a nassolás, az erőltetett étkezés, a túlmisztifikált egészséges életmódra nevelés, az evés mint jutalmazás stb. egyenes úton vezetnek az elhízáshoz, kóros soványsághoz vagy akár egyéb étkezéssel kapcsolatos pszichiátriai megbetegedéshez. És akkor a helytelen táplálkozásból fakadó elhízás vagy kóros soványság szociális vonatkozásairól már ne is beszéljünk. Vajon hány kisgyereket csúfolnak nap mint nap a túlsúlya miatt? És vajon hányszor folytja emiatt bánatát csoki evésbe?

 Az étkezéssel kapcsolatban számos aspektust lehet még tárgyalni gyermekpszichológiai szempontból, de most ezt a kettőt vettem alapul. A nem evésnek, a rosszul evésnek mindig utána kell járni. Ennek első útja a probléma felismerése és kimondása. Ezután lehet csak a nem evés alakulásának dinamikáját megfogni. Az pedig, hogy a továbbiakban szükség van-e szakember segítségére, egyéni megítélés kérdése. A szülő már akkor jó úton jár, ha megfogalmazza ezzel kapcsolatos gondjait. Ha kérdése van, írhat E-mailt az andrea.bojti@gmail.com címre vagy a blog Facebook oldalán!

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!